Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 1 (213. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Energia Hivatal 2000. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - VINCZE LÁSZLÓ (FKGP):
3953 lennie, ehhez képest az, hogy egy olyan hivatalnak, amely nek a beszámoló 10. oldala szerint - nem akarom végigolvasni, engedélyek kiadása, ellenőrzés, üzemi szabályzatok ellenőrzése, információk gyűjtése, áralkalmazási feltételeknek gyakorlatilag technikai előkészítése, fogyasztói panaszok kivizsgálása - ilyen f eladatai vannak, ezeket megítélésünk szerint igenis a kormánytól függetlenül kell ellátnia. Éppen ezért a MIÉP, nagyon sok más frakcióval együtt már kifejezte azt a véleményét, hogy ezt a hivatalt ugyanúgy az Országgyűlés hatáskörébe kellene helyezni, magy arul: függetleníteni, mint ahogy például az Állami Számvevőszéket. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP és az SZDSZ soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az írásban előre jelzett felszólalások végéhez é rtünk. Most pedig megadom a szót Vincze László képviselő úrnak, aki szintén jelezte felszólalási szándékát, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. VINCZE LÁSZLÓ (FKGP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ti sztelt Ház! Az Energia Hivatal beszámolójához csupán néhány gondolatot és kérdést próbálnék feltenni, hiszen magát a beszámolót mint olyat jónak tartom, jó alapnak ahhoz, hogy tovább lehessen vinni ezt a gondolatsort, tovább erősíteni. A beszámolóból kieme lném azt, hogy a hivatal hatékony ügyintézésre és a fogyasztóvédelem kiemelt kezelésére törekszik. Ennél a pontnál egy picit el fogok időzni, hiszen az egy dolog, és jó dolog, ha az Energia Hivatal erősödik, és az ügyfélszolgálatát erősíti, például közgazd asági osztállyal és egyebekkel felvértezi. Hiszen ha belegondolunk, hogy a szolgáltatást igénybe vevők a lakosság részéről milyen helyzetekkel találkoznak a gyakorlatban; én általános helyzetnek látom, és a napokban kaptam visszajelzést, nevezetesen: az ár amszolgáltató ügyfélszolgálati irodájának működésével kapcsolatosan mondanék néhány szót és gondolatot, melyre - mint jelenségre - a jövőt illetően nagyon oda kell figyelni az Energia Hivatalnak. Nevezetesen, Csongrád és kistérsége közel 30 ezres lélekszám ú településéről és lakosságszámáról van szó. Az áramszolgáltató - valószínűsíthető módon, de remélem, hogy nem fog bekövetkezni - szeptemberben be fogja zárni az ügyfélszolgálati helyiségét. (11.00) Magyarán, arra a heti két ügyfélszolgálati napra sem les z lehetőség, amikor 5070 közti ügyfélforgalmat rögzítettek és regisztráltak az elmúlt időszakban. Ez egy nagy ügyfélforgalmi szám, és ha belegondolunk abba, hogy ügyesbajos dolgaikkal kapcsolatosan a helybéli, vidéki lakosság nem mindig nyomhatja be az i nternetgombot, nem mindig tájékozódhat esetleg telefon által a megfelelő helyzetéről, számlázási és egyéb más dolgokról, akkor bizony a fogyasztók védelmében ezeknek az ügyfélszolgálati irodáknak valamilyen módon továbbra is működniük kell. A helyi áram- é s gázszolgáltató ügyfélszolgálati lehetőségre gondolok. Ha gazdaságossági számításokat is végzünk, egy dolog a szolgáltató gazdaságossági érdeke, és egy másik gazdaságossági érdek és nemzeti érdek, lakossági érdek, hogy ez az ügyfélkör a jövőt illetően ne Szentesre, majd a távolabbi jövőt illetően ne Szegedre zarándokoljon ügyeket intézni - ezáltal költve hatalmas pénzeket az utazásra , én egy rövid számtant - nem matematikai számolást végeztem, csupán számtani számolást - végeztem, és olyan szám jött ki n ekem, hogy évente 45 millió forintba is belekerülhetnek azok az utazgatások, amelyek ennek az irodának a megléte hiányából fakadnak. Ha telefonon bonyolítják le ezeket a lakossági panaszokat - nem mind lehet nyilván telefonon elintézni , akkor is kijön e gy milliós nagyságrendű összeg. Amikor tehát a fogyasztóvédelemről beszélünk, tisztában vagyok vele és tudom, hogy az Energia Hivatalnak - igazából csak nagyjából tudom, pontosan nem - meg van kötve a keze a lehetőségeket illetően, de a lehetőségek határái g igenis el kell menni, tárgyalni kell, amennyiben van még