Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. június 1 (213. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Energia Hivatal 2000. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP):
3954 tárgyalási pozíció, hiszen '97ben, a privatizáció megtörténtekor, az energiaszektor privatizálásakor bizony nagyon sok pozíciót veszítettünk, és nyilván nem ennek a kormánynak róható fel ez a hely zet. Viszont az már nekünk róható fel, vagy tőlünk kérhető számon, hogy ez a jogszabályi környezet, amely mostanság lehetőséget ad az Energia Hivatalnak, mennyire és mire elegendő. A beszámolóból kitűnik, hogy önök közel háromezer ügyet vizsgáltak ki. Én m agam is szorgalmazója voltam néhány ügy odakerülésének, és azt kell mondanom, köszönettel vettem, vette a lakosság, hogy ezeknek az ügyeknek az alapos kivizsgálása valóban megtörtént, és bizony, a panaszok egy része jogos panasz volt. Tehát nem is volt ere dménytelen ezeknek az ügyeknek az önökhöz való odavitele. Pontosan ezt megelőzendő beszéltem egy kicsit terjedelmesebben és többet arról, hogy a szolgáltató központoknak mennyire ott van a helyük a kistérségekben. Nem azt gondolom, hogy minden kistelepülés en, de a kistérségi központokban továbbra is ott van a helye - legalább heti egy vagy két ügyfélszolgálati nappal tulajdonképpen bevédve a fogyasztóvédelmet. Nagyon lényeges dolog, és tulajdonképpen az energiahálózat fejlesztése szempontjából lehet, hogy a szolgáltató jelentéktelen tételnek ítéli meg az úgynevezett tanyavillamosítás lehetőségét. Én tudom és meg vagyok róla győződve, hogy ennek direkt haszna a szolgáltató részéről talán nincs is. Viszont óriási nemzetgazdasági haszna van annak, hogy a mai v ilágban a még tanyán, kisebb majorságokban gazdálkodást fölvállalók energiával való ellátása, a lakosság energiával való ellátása, annak a fejlesztése megtörténhessen. Itt is utalnék az úgynevezett gazdátlan villanyvezetékek dolgára - főleg. Annak idején m egörökölt az állam a téesztulajdonból - vagy azt sem tudjuk már, hogy kinek a tulajdonából - többszörös tulajdonláson keresztülmenő, most viszont senkinek nem kellő külterületi vezetékrendszert. Ez egy kicsit púp a hátukon az önkormányzatoknak is, és egy k icsit gátja is a továbbfejlődésnek. Azt gondolom, hogy ha van fogyasztóvédelem - márpedig van, és úgy tűnik, hogy ennek csak erősödni kell, hogy milyen dolgokat kell nekünk törvényhozóknak emellé rendelni , akkor ezt a problémát a mostani állapotban is a lehetőségek határain belül el kell vinni a mezsgye túlsó feléig, és tárgyalni, késztetni az ilyen helyzetek felvállalására az energiaszolgáltatót. Magyarán, ne kerüljenek ezek a dolgok elutasításra - nem volt rá gyakorlat , viszont számomra az is elutasít ásnak minősül, ha az addigi, mondjuk, lakossági megállapodásokat csak úgy, néhány hónap elteltével annyira megfejelik és rálicitálnak a bekerülési költségre, ami a későbbiekben esetleg nem fölvállalható sem az önkormányzat, sem pedig főleg az áramot beveze tni készülő külterületi lakosok számára. Még egyszer nagy tisztelettel kérném, kérném a lakosság nevében is - főleg a kistelepülések nevében , hogy a fogyasztóvédelemnek azt a részét is kövessük végig közgazdaságilag, ami tulajdonképpen a lakosság, a nemz etgazdaság érdekét szolgálja. Lehet, hogy ez egy kicsit belesuszterolás az Energia Hivatal úgymond szabályzatába, de úgy gondolom, hogy a tárgyalások, az élet továbbvitele, ennek a témának a további képviselete szempontjából nagyon jó lenne, ha önök ezeket a jelzéseket úgymond vennék. Ezzel együtt köszönöm az önök eddigi tevékenységét, és javaslom a beszámoló elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm a képviselő úr felszólalását, és kétperces időkeretben megadom a szót Balczó Zoltán képviselő úrnak, a MIÉP képviselőcsoportjából. Öné a szó. BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP) : Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Megerősíteni szeretném a Vincze László képviselő úr felszólalásában elhangzottakat. Ugyanis a hiva talnak nagyon fontos feladata a fogyasztóvédelem, és miközben természetesen tudomásul kell venni, hogy a piaci körülmények között működő gazdasági társaságok - például áramszolgáltatók - érthető ódon mindent megtesznek