Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 30 (211. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2000. január 1. és december 31. közötti tevékenységéről szóló beszámoló; valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP):
3759 önkormányzati rendszer valódi tartalommal való kitöltése, és azok a fel tételek, amelyek a rendszer működéséhez szükségesek. Lényeges, hogy a kisebbségeknek vane lehetőségük identitásuk megőrzésére és az ehhez feltétlenül szükséges intézmények fenntartására, de nemcsak fenntartására, hanem működtetésére is. A rendszerváltozás fényei mellett számos olyan árnyéka van a rendszerváltozásnak, ami elsősorban a romákat érintette. A munkanélküliség növekedése, az elszegényedés, a korábban meglévő biztonság csökkenése elsősorban őket sújtotta. A beszámoló megállapítja, hogy 2000ben a panaszok többsége - ha jól emlékszem, 60 százaléka - cigány származású emberektől keletkezett. Egyet lehet érteni azzal, hogy etnikai diszkriminációt tiltó törvényt kell a jövőben megalkotni. A cigányok halmozottan hátrányos helyzetüket a kisebbségi lét ve lejárójának tartják. Alapvető gond, hogy olyan iparágak kerültek válságba a rendszerváltás után, amelyek sok esetben elsősorban cigányokat alkalmaztak. Egymillió munkahely szűnt meg a rendszerváltáskor, a roma munkavállalók iskolai végzettségének hiánya, a szakképzettség alacsony foka nehéz helyzetbe hozta őket. A romák körében a munkanélküliségi ráta - ha jól emlékszem - hatszor vagy hétszer nagyobb, mint az átlagos munkanélküliségi ráta. De ennél a munkanélküliségi rátánál még többet mondana, hogyha a fog lalkoztatási rátát elemeznénk, mert az aktívak körében a foglalkoztatási ráta sokkal pontosabban fejezi ki a különböző feszültségeket. Jellemző a romák hátrányos megkülönböztetése a munkaviszony létesítése során. Jómagam és azt hiszem, képviselőtá rsaim is tapasztalták azt, hogy ezek igen létező gondok. Sokan szóltak már arról, hogy alapvető kérdés a romák oktatásának megszervezése, és én még fontosabbnak tartom - és ez a legnehezebb - a tanulásra való motiválásukat. Ez egy óriási kérdés. A közoktat ási törvény lehetővé teszi, hogy nyolc szülő együttes kezdeményezésére meg kell szervezni a kisebbségi oktatást, az önkormányzatok azonban jogosan, egyrészt pénzszűke miatt akadályozhatják ezt, vagy arra hivatkoznak, hogy nemzetiségi pedagógushiány van a t elepülésen. Mind a két megállapítás igaz, amit a jelentés tartalmaz. Az oktatás kérdése az információs társadalomban igen fontos. A fejlett országban létrejött a tudásiparú gazdaság. A tudás a gazdaság, a társadalom legfontosabb erőforrása lett. A hagyomán yos termelési tényezők másodlagossá váltak. Felhasználásuk hatékonyságát a tudástermelés határozza meg. Létrejött a minőség és a választék forradalma, a folyamatos tanulás igénye. Ehhez étvágyat kell kifejleszteni a romákban is, ez a legnehezebb probléma a következő évtizedekben a magyar társadalom számára. Tudomásul kell vennünk, hogy ha hajót akarunk építeni, akkor a fa begyűjtéséhez nem összetrombitálni kell azokat, akiket fel akarunk használni a hajó megépítéséhez, hanem elsősorban a tenger iránti végte len vágyat kell kialakítani bennük. A romáknál a tenger iránti végtelen vágyat, a tudás iránti végtelen vágyat kialakítani a legnehezebb feladata a magyar társadalomnak. Valóban sok a tennivaló ezen a területen. (17.00) Szeretnék még néhány szót szólni arr ól, amit a jelentés is tartalmaz, hogy sem az alap, sem a középfokú oktatás nincs megoldva cigány nyelvből. A cigány kisebbségi oktatás programja csak a cigány népismereti anyagot írja elő kötelező elemként, de nem kötelező a cigányok nyelveinek tanítása. Számunkra, a nem romák számára is ajánlatos lenne, hogy a cigányok történelmét, kultúráját megismerjük. Furcsa helyzetben vagyunk mi, magyarok: próbáljuk a romákat megfelelő irányba vinni, holott nem ismerjük eléggé a történelmüket, a kultúrájukat, így a hozzájuk való közeledés is nagyon sok gondot jelent. Nem olyan régen a soproni egyetemistáknak tartottam előadást más témában, és a szünetben ők is felvetették azt, hogy csak úgy oldható meg a gond, ha a cigányság kultúráját, történelmét valóban alaposabba n megismerjük. Üdvözlöm, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési biztosának irányításával elkezdték az egyenlő bánásmódról szóló javaslat kidolgozását. Ez egy olyan javaslat, amely nem