Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 10 (207. szám) - A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BALLA GYÖRGY (Fidesz):
3307 Minisztérium az idei év végére tervezi a vízgazdálkodásról szóló 1995 . évi LVII. törvény átfogó módosításának az előkészítését - legalábbis tudomásom szerint és a tervek szerint , ez legalább egy évi halasztást jelentene az említett témakörökben, éppen ezért nem tartom ezt így elfogadhatónak. A jelenlegi árvízvédelmi intéz kedésekhez ennek a hozzácsatolása nélkülözhetetlen. Azt hiszem, eléggé ritka dolog, hogy egy ellenzéki képviselő több és gyorsabb felhatalmazást javasol a kormányzatnak, ez azonban az a kivételes eset - az államtitkár úrra nézek ebben az esetben , ami mög ött nyilván azok a súlyos szakmai tapasztalatok vannak, hogy az árvízzel az ország és a lakosság érdekében nem szabad viccelni. Kérem a tárcát, még egyszer gondolja át, valamennyi vízügyi szakember, akivel én erről beszéltem, egyértelműnek tartja, hogy nyu godtan, minden további nélkül ezt a felhatalmazást nemcsak hogy meg lehet, hanem szükséges most megadni a kormányzatnak, az egyre növekvő árvízvédelmi veszély - Lezsák képviselőtársam is utalt erre - feltétlenül indokolttá teszi azt, hogy ezek a kiegészíté sek még bekerüljenek a mostani törvényjavaslatba. Kérem ehhez a támogatásukat. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Balla György úr, a Fidesz képviselője. BALLA GYÖRGY (Fidesz) : Köszönöm szé pen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az árvízzel kapcsolatos ügyekkel nem szeretnék foglalkozni tartalmilag, mert nem kívánom vitatni az abban foglaltak helyességét vagy helytelenségét, ugyanakkor nem tartom valószínűnek, hogy az árvízzel és belvízzel kapcsolatos törvényi szabályozás problémáját három darab ilyen mondattal meg lehetne oldani, úgyhogy én célszerűbbnek látom kivárni az átfogó rendezését a vízügyi törvénynek. Mint tudjuk, az is készül, és jó ütemben halad. Ennek a törvénymódosításnak ugyanakkor egészen más a célja, kifejezetten jogharmonizációs célja volt. Ami a többi felmerült módosító javaslatot illeti, én úgy látom, hogy a fő irány a módosító javaslatoknak, nagyon helyesen egyébként, az önkormányzatok valamilyen szintű védelme, hiszen kötelező feladatot adunk ezáltal a törvénymódosítással az önkormányzatoknak. És különböző módosító javaslatok érkeztek abból az irányból, hogy az önkormányzatokat ezen feladatuk ellátásához a megfelelő módon fel is tudjuk készíteni, és forrásokat is biztosítsunk hozzá. A probléma ezekkel a módosító javaslatokkal mindösszesen annyi, hogy egyike sem oldja meg az egyébként felmerülő problémákat, hiszen az, hogy a határidőt kitoljuk például az EUcsatlakozás időpontjáig, csak azt jelenti , hogy egy egyébként kifejezetten jó törvény később lép életbe, de nem várható, hogy egy 1015 éves program egyébként attól nagyobb biztonságot ad az önkormányzatok számára, ami 1015 évig tartana, hogy például egy vagy két évvel a törvény hatálybalépését eltoljuk. Ami pedig azt a javaslatot illeti, amely a törvényben rögzítené a kötelező állami finanszírozást, én azt hiszem, ennél magasabb rendű jogszabályban egyébként ez már szerepel; itt soha nem a törvény hiánya, hanem annak értelmezése volt talán az ön kormányzatok szempontjából hátrányos. (23.20) Ugyanakkor azt mindenképpen el kell mondanom, hogy a gazdasági bizottság ülésén a kormány képviselője késznek mutatkozott arra, hogy egy olyan bizottsági módosító javaslatot esetleg támogatni tudna, amely azt f ogalmazza meg világosan, ami a valós helyzet egyébként, hogy ez az egész kötelező állami feladat, amit az állam kötelezően az önkormányzatokon keresztül kíván megoldani. Ez, azt hiszem, egy új elem és egy másfajta szemlélet is, mint ami csak kifejezetten a költségvetési forrásokra irányul. Úgyhogy mi ezért nem tudjuk támogatni ezeket a módosító javaslatokat, ugyanakkor örömmel tudnánk támogatni a magunk részéről a gazdasági bizottságban majd megfogalmazandó módosító javaslatot. Köszönöm szépen.