Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 20 (203. szám) - Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem állami elismeréséről szóló törvényjavaslat általános vitája - SZABADOS TAMÁS (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SÁRINGER GYULA (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HORN GÁBOR (SZDSZ):
2537 SZABADOS TAMÁS (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Pósán Képviselő Úr! Jól tetszett érteni, tehát valóban akkor támogatjuk, ha a felsőoktatási törvény szabályainak megfelel az alapítás. Abba n az esetben mi támogatni fogjuk, mert az összes többi, amit elmondtam, ennek a folyománya. Gondolom, ön, aki a felsőoktatásban dolgozik, jobban tudja nálam, hogy milyen kritériumai vannak egy felsőoktatási intézmény alapításának, úgyhogy a finanszírozási és az egyéb alapítási dolgok a felsőoktatási törvényben benne vannak. Tehát egy mondatban is elmondhattam volna azt, amit az előbb elmondtam. Még egyszer summázom: tehát amennyiben a felsőoktatási törvény szabályai szerint nyújtják be, akkor valóban támoga tjuk. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Kétperces időkeretben megadom a szót Sáringer Gyula képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr! DR. SÁRINGER GYULA (Fidesz) : Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tiszt elt Képviselőtársaim! Több képviselő, aki felszólalt ebben a témakörben, említette ennek az egyetemnek a minőséggel kapcsolatos problémáit. Elmondhatom önöknek, hogy ha egy ilyen egyetem megalakul, az Akkreditációs Bizottság első dolga, hogy egy látogató b izottságot küld ki, és ez a látogató bizottság átnézi az ott oktatók teljes életrajzát, tudományos hátterét, valamint a tantervet. Utána kimondja azt, hogy elfogadható vagy nem fogadható el. Én átéltem egy ilyen bizottsági látogatást; egy ilyen látogató bi zottsági vizsgálódás körülbelül egy hétig tart egy egyetemen. Minden tanszéket és minden személyt, aki az egyetemen dolgozik, a legkeményebben átvilágítanak és határozatot hoznak. Abban az esetben, ha ennek a látogató bizottságnak a véleménye olyan lesz, h ogy nem üti meg azt a mértéket, amit a magyar felsőoktatás és a Magyar Akkreditációs Bizottság támaszt ezzel az egyetemmel szemben, akkor nyilvánvalóan kifogásokat emel, és megmondja azt, hogy hol kell javítani. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces időkeretben megadom a szót Horn Gábor képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó. HORN GÁBOR (SZDSZ) : Ígérem, utoljára szólok itt az általános vitában. Mintha nem értenénk egymá st, pedig nyilván értjük. Nem hiszem, hogy komolyan mondja Sáringer képviselőtársam vagy Pósán László azt, amit mond - nem hiszem. Nagyon szomorú lennék, ha ez így lenne, hogy ennyire nem értik, amit mondunk. Pósán képviselőtársunk számon kéri rajtunk azt, hogy ha ott lenne, és annak megfelelne. (10.20) Azt gondolom, ezt talán elég nyilvánvalóan elmondtuk, tehát nem hiszem, hogy érdemes lenne ezt a kérdést újból feltenni. Természetesen mi a magunk részéről, az SZDSZ nem tudná támogatni, ha önök azt csinálná k, hogy bevinnék ezt a felsőoktatási törvénybe, és ott nem felelne meg a felsőoktatási törvény jelenleg hatályos követelményeinek. Másrészt Sáringer képviselőtársam, aki nálam a felsőoktatásról sokkal többet tudó és ott élő ember, csak nem gondolja komolya n azt, hogy ha Magyarországon egy egyetemet megalapítanak - s itt erről van szó , akkor annak utólag történik az akkreditációja!? Nem gondolja komolyan, hogy az ön egyeteme úgy jött létre, hogy először itt a parlamentben döntöttek arról, hogy van az ön eg yeteme! Ha most csinálna ön a barátaival egy új egyetemet - amiért én drukkolnék, hogy legyen egy másik magánegyetem Magyarországon , és akkor összeállunk itt néhányan, és csinálunk egy magánegyetemet, idejövünk önökhöz, azt mondjuk, hogy tessék szavazni róla, megvan a neve is, Káldor Miklós közgazdasági magánegyetem, idehozzuk, szavazzanak róla -