Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 20 (203. szám) - Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem állami elismeréséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - SZABADOS TAMÁS (MSZP):
2534 Azt gondolom, a kormánynak határozott szándéka egy speciális egyetem létrehozása, amellyel az elitképzése révén olyan európai vezetői réteget taníttatna, alakíttatna ki, akik a megszerzett tudásuk és tapasztalatuk révén megfelelnek a XXI. század kihívásainak és elvárásainak. A gróf Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem olyan különleges sz erepet tölthet be az európai integrációban és a tervezett uniós bővítések előkészítésében, amely nemcsak KözépEurópa történelmi összetartó erejét növelné, hanem egyben szellemi alapot, tudást, tőkét is biztosítana az Európai Unió tisztségeinek betöltéséhe z. Erre a szellemi alapra már az egyetem névadójának életútja is utal, hiszen gróf Andrássy Gyula volt a kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök, akinek kormányfősége idején a korszerű polgári jogállam feltételei teremtődtek meg hazánkban. Elég itt csak a jog- és az igazságszolgáltatási reformra vagy a közigazgatási rendszer korszerűsítésére, a választójogi törvény átalakítására, illetve az önkormányzati elv kialakítására gondolnunk. Része volt Andrássy Gyulának abban, hogy 1868ban elfogadták Európa más odik nemzetiségi törvényét, amely jelentős jogokat biztosított abban az időszakban a hazánkban élő kisebbségeknek, többek között a német kisebbségeknek is. Ő volt a XIX. század egyik legnagyobb formátumú és talán a régió egyik legsikeresebb külügyminiszter e, diplomatája, aki nyolc éven keresztül volt az OsztrákMagyar Monarchia közös külügyminisztere, és az ő külügyminiszterségéhez kötődnek és fűződnek olyan események, mint az 1878as első balkáni kongresszus Berlinben, ahol új utakat keresve a Habsburgkül politika figyelmét a Balkán felé fordította. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez azért is érdekes és fontos egybeesés, mert önök is jól tudják, hogy a tervezett német nyelvű egyetem egyik szakiránya a diplomácia, a diplomataképzés lesz. Elnök Asszony! Tisztelt O rszággyűlés! Be kell látnunk, hogy egy ilyen magas szintű felsőfokú képzés biztosítása nemcsak országunk nemzetközi elismertségét növelné, hanem lehetővé tenné azt is, hogy Magyarország a felsőfokú képzés egyik nemzetközi központjává alakuljon a térségben, egy olyan centrummá, ahol a közép- és keleteurópai országok kiváló képességű hallgatói a speciális képzésen túl megismerhetik egymás világlátását, megismerhetik egymás kulturális sajátosságait, és nem utolsósorban olyan értékes, személyes kapcsolatokra t ehetnek szert, amelyeket a későbbiekben hazatérve vagy reményeink szerint akár a brüsszeli EUközpontokba térve remekül tudnának kamatoztatni. Európa fejlődése mindig nemzeteinek kulturális sokszínűségén nyugodott. E sokszínűségben hazánk történelmi és föl drajzi helyzetéből adódóan mindig is támogatta azokat a törekvéseket, amelyek közös kulturális, gazdasági és politikai értékeket képviseltek. Az Andrássy Gyula Egyetem létrejöttével Magyarország gazdagíthatná KözépEurópa rendkívüli gazdasági és kulturális örökségét. Mindezek ismeretében ajánlom elfogadásra a tisztelt Háznak a gróf Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemről szóló törvényjavaslatot. Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm a képviselő ú r felszólalását. Hozzászólásra következik Szabados Tamás képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr. SZABADOS TAMÁS (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Nem az a vita tárgya, amit itt kormánypárti képviselőtársaim elmondtak az egyetem megalapításáról, annak céljairól. Valamennyien így gondoljuk, hogy erre az egyetemre szükség lenne, vagy bármilyen német nyelvű egyetemre szükség lenne; valamennyi képviselőtársam - Lezsá k elnök úr, Ughy képviselő úr, Sáringer képviselő úr - arról beszélt, amit mi is támogatunk. Valamennyi kormánypárti képviselőtársunk és az államtitkár úr is azonban elhallgatott egy lényeges dolgot: azt, hogy ennek megalapításának a módja erősen súrolja a törvényesség határát. Nem szeretném elismételni azokat,