Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 20 (203. szám) - Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem állami elismeréséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HORN GÁBOR (SZDSZ):
2528 hogy pályázzák meg azt a lehetőséget, hogy egy önálló intézményként, intézetként hozzanak létre, mondjuk, Andrássy Gyula nevével egy intéze tet, amely a német nyelvű felsőoktatást szolgálná. Azt gondolom, ön a felsőoktatásban dolgozó ember, én egyszerű középiskolai tanár vagyok, de ismerve a felsőoktatás helyzetét, nyugodt szívvel állíthatom önnek, hogy ezt nagyon nagy lelkesedéssel fogadná a magyar felsőoktatás. Itt hallottunk összegeket, milliárdos nagyságrendekről, felújítási pénzekről; egyébként egy állami felsőoktatási intézményi helynek az átadásáról van szó, ha jól értem, szóval jelenleg ez a Szociológiai Intézet példátlanul rossz körülm ények között létezik ebben az épületben, amiről szó van, a Rádió mellett. Ennek a rendbehozatalára rákölteni 2 milliárd forintot szép dolog - bár a költségvetésben ennek tényleg semmiféle nyoma nincs. Ráadásul szeretném jelezni, hogy kétéves költségvetés v an, tehát nemcsak az ideiben nincsen, hanem a jövő éviben sincsen egy fillér se erre a dologra. Valahonnan a felsőoktatás fejlesztéséből kell elvenni ezt a pénzt - ez egy fontos elem. Hozzáteszem azt is, államtitkár úr, hogy a bizottságban elmondottak alap ján az is világos, hogy erre az egyetemre egykétszáz hallgató fog járni, tehát nem egy óriási intézményről van szó, ahol jelentős, ezres létszámban tudnának tanulni német nyelven magyar vagy akár a térségben, a régióban élő külföldi vagy akár magyar ajkú, de külföldi állampolgárok. Tehát egy pici intézményről van szó, egy jelképről, egy politikai jelképről, arról, hogy a miniszterelnök azt gondolja, hogy a német kapcsolatoknak egy szép példája, ha ő tulajdonképpen a kormány vezetőjeként és a parlamenti töb bség támogatásával létrehoz egy nem létező intézményt. Hiszen amikor önök majd elfogadják - nincs kétségem afelől, hogy elfogadják - ezt a törvényt, akkor valami olyat fogadnak el, ami nincs. Alapítanak egy olyan egyetemet, ami nem létezik, hiszen ennek az egyetemnek még csak kijelölte az Akkreditációs Bizottság a tagjait, akik fogják majd a programját véleményezni. Az Akkreditációs Bizottság évekig, minimum egymásfélkét évig tartja sorrendben működő egyetemek szakjainak, programjainak akkreditációját. Eg y új egyetem létrehozása ma Magyarországon kéthárom év alatt történik, minimum! Ezt a kormány fölgyorsíthatná a felsőoktatási törvény keretei között, de azt nem teheti meg, azt gondolom, hogy semmiképpen nem teheti meg - és ezen el kellene önöknek is gond olkodniuk , hogy létrehoz egy olyan intézményt, amely nem felel meg a magyar felsőoktatási törvény egyetlenegy lényeges pontjának sem. Zárójelben szeretném megjegyezni, hogy külön érdekessége ennek a történetnek, hogy miközben a határon túli magyarok ügyé t próbálnánk meg itt, a parlamentben valamilyen módon rendezni, aközben nem sikerült megkérdezni a hazai németek képviselőit semmilyen szinten, hogy mit szólnak egy ilyen dologhoz, részt kívánnake venni egy ilyen német egyetem bármilyen szintű alapításába n, vagy legalább a véleményüket elmondani, hogy akarjáke használni. Magyarországon van egy elég szép létszámú német kisebbség. Ezt az egyszerű gesztust nem sikerült megtennünk, miközben óriási gesztusokat várunk - joggal - a határon túli magyarok érdekébe n a határon túl külföldi kormányoktól. Ez a kicsi lépés is jellemzi azt, hogy nem arról van itt szó, hogy ez egy jó szándékú törekvés, amivel, még egyszer mondom, én a magam részéről egyetértenék, hiszen legyen színvonalas egyetemi, főiskolai képzés német nyelven Magyarországon; ha erre van pénz Bajorországból, a bajor tartományból, Ausztriából - nem világos, hogy ténylegesen mennyi van, hiszen ezt nem tudjuk , létrehozunk egy intézményt, aminek fogalmunk sincs arról, hogy miből vannak forrásai. Szeretném önöknek jelezni, hogy Magyarországon ha valaki alapít egy egyetemet, le kell tennie a működés feltételeinek legalább 35 évre vonatkozó számításait. Itt szándékokról van szó, arról van szó, hogy a bajorok állítólag ezt támogatják, hogy az osztrákok valamil yen módon szeretnék ezt támogatni. Hány százalékban? Milyen mértékben? Azt a pici gesztust nem sikerült megtenni felénk, hogy idetegyék mellé - ha van ez a közalapítvány, amely már állítólag létrejött - a közalapítvány alapító okiratát és esetleg a kurátor ok és az elnök nevét, hogy tudjuk, miről is van szó, mi az, amire most önök azt fogják mondani, hogy igen, ez rendben van. Azt gondolom, hogy itt nemcsak az eljárás az, ami teljességgel elfogadhatatlan, hanem az eredmény is. Egyetértek Bazsa képviselőtársa mmal abban, hogy semmi alapjuk, okuk és joguk nem