Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 20 (203. szám) - Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem állami elismeréséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. OROSHÁZI GYÖRGY (FKGP):
2529 lesz önöknek ezek után nem megszavazni, visszautasítani, mondjuk, egy román nyelvű ugyanilyen egyetem létrehozását, mondjuk, ugyanilyen állami támogatással. Semmi jogalapjuk és lehetőségük nem lesz, ha egy amerikai tartomány, egy amerikai szövetség gondolja azt, hogy célszerű lenne Magyarországon csinálni magyar pénzből egy angolszász egyetemet közalapítványi formában, erre jó lenne odaadni, mondjuk, a Nemzeti Múzeum melletti másik épületet a szomszéd sarokb an - ott is van sajnos rossz állapotban lévő épület, tehát ajánlataim éppen lehetnének ebből a szempontból is , esetleg a TTK most kiürítendő épületeit is oda lehet erre a célra adni, és az állam magáncélokra állami pénzeket a felsőoktatástól ezekre a cél okra el tud vonni. (9.40) Itt tehát arról van szó, kérem szépen, hogy azok a pénzek, amikről itt beszélünk, természetesen a magyar felsőoktatás sok tízezres hallgatói körétől vonnak el forrásokat. Még ez is rendben van, el tudom képzelni, hogy lehetnek oly an fontos célok, amelyek miatt el kell vonni. Azt gondolom azonban, hogy ezek a döntések ránk tartoznak, nem a minisztériumra, nem a kormányra, parlamenti jóváhagyás kell egy ilyen kérdéshez. Nincs parlamenti felhatalmazás arra, hogy elköltsenek milliárdok at erre a célra. És még egyszer mondom: jövőre is ugyanez lesz a helyzet, mert jövőre sem tudnak önök véleményt formálni arról, hogy az Andrássy Gyula Egyetemnek mennyi pénze lesz a költségvetésben. Ugyanannyi normatíva lesz, mint egy bölcsészkar német sza kára járó diáknak ma, amiből nyomor szinten lehet az egyetemet fönntartani? Vagy annak a sokszorosa? Posztgraduális módon tandíjjal - hiszen erre is mód van egy ilyen közalapítványi egyetemnél - kiegészítve? Miről szól ez a történet? Hogyan működik ez az e gyetem? Kik fogják ezt finanszírozni hosszú távon, milyen alapon és milyen minőségbiztosítási elvek mentén? Azt gondolom - ezt elmondtam a bizottsági ülésen is, és nagyjából, akik itt vannak, ott voltak, tehát ezzel újat nem mondok, kivéve elnök asszonyt é s jegyzőtársait , hogy az lenne a tisztességes és megfontolandó, ha ezt a törvényjavaslatot önök visszavonnák, és nem nyomnák most keresztül a szokásos többségükkel a parlamenten. Azt gondolom, hogy az lenne a tisztességes és elfogadható gesztus - nem ves zítene ezzel semmit a minisztérium becsülete , ha azt mondanák, hogy igen, ezt a kérdést, miután egy felsőoktatási intézményről van szó, amelynek a minősítése még lényegében el sem kezdődött, a normál minősítési feltételek között a felsőoktatási törvény k eretében kívánjuk megoldani, mert ez nemcsak így tisztességes, hanem így jogszerű és így végezhető el. Létrehoznak egy olyan intézményt egyébiránt, amely veszélybe kerülhet, hiszen miután olyan körülmények között jön ez az intézmény most létre, ami teljess éggel elfogadhatatlan, miután azt gondolom egyébiránt, hogy az Alkotmánybíróságnál is megtámadható az, ami most történik, meg vagyok arról győződve, hogy nem állja ki az alkotmányosság próbáját egy egyetem létrehozása a felsőoktatási törvényen kívül, arról nem is beszélve, hogy lehet, hogy csak 15 év múlva, de megváltozhatnak a politikai viszonyok Magyarországon, és ezt a fajta intézményt, amit önök létrehoznak, nincs az a tisztességes politikai erő, amely jóváhagyná és működtetné ilyen körülmények között. Arról van szó - és akkor befejezem , mint minden más esetben, hogy önök azt gondolják, hogy az állampolgárok pénzével azt csinálnak, amit akarnak. Még az elszámolási kötelezettségnek sem kívánnak eleget tenni, de most már annak sem, hogy legalább a normál is törvényi feltételeknek az alapítás pillanatában megfeleljenek. A magunk részéről ezt a törvénytervezetet semmilyen formában így nem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képvi selő úr. Hozzászólásra következik Orosházi György képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi majd Balczó Zoltán képviselő, úr a MIÉP frakciójából. Öné a szó, képviselő úr. DR. OROSHÁZI GYÖRGY (FKGP) :