Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 20 (203. szám) - Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem állami elismeréséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HORN GÁBOR (SZDSZ):
2527 Erre legalkalmasabb a közalapítványi forma, mely jól ellenőrizhetően képes biztosítani a rendelkezésre bocsátott áll ami források megfelelő hasznosulását, és a közfeladatok ellátásán túl lehetővé teszi az új intézmény megfelelő fenntartását, más hazai és külföldi források hatékony bevonását is. Ez a megoldás egyébként nem példa nélküli a magyar felsőoktatásban, mint álla mtitkár úr is említette, hasonló formában támogatja több mint fél évtizede a kormány a mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelő Intézetét, amely nem állami, alapítványi főiskolaként működik. A kormány 1012/2001. február 20ai határozatá ban 80 millió forint induló vagyont is biztosított, és létrehozta a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért Közalapítványt, mely ellátja a Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemet fenntartóra háruló szerepet. A kormány határozott az új intézmény működési költségeinek 229 millió forint ez évi biztosításáról, valamint gondoskodott a megfelelő infrastruktúra megteremtéséről is. Hangsúlyozni szeretném, hogy az új felsőoktatási intézmény létrehozásához biztosított állami források jelentős része, 2 milliárd 9 mi llió forint a megfelelő infrastruktúra megteremtésére fordítódik. Mint államtitkár úr is említette, a rendelkezésre bocsátott összeg mintegy háromnegyede a főváros központját, a Magyar Nemzeti Múzeum közvetlen környezetét évtizedek óta elcsúfító, az állami tulajdon védelmében is azonnali beavatkozást igénylő, értékes, elidegeníthetetlen állami tulajdonú műemléképület helyreállítását, megmentését teszi lehetővé. Ez a nemzeti épített örökség megőrzésének programjába is illeszkedő feladat. A rendelkezésre bocs átott forrás több mint egynegyede pedig az egyházi ingatlanok ügyének rendezése miatt sürgető ELTE Trefortkerti rekonstrukció folytatását, megvalósítását biztosítja. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, k épviselő úr. Hozzászólásra következik Horn Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából; őt követi majd Orosházi György képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából. S egyben kérném szépen Pallag László képviselő úr gépét kikapcsolni, tekintettel arra, hogy nincs a képviselő úr az ülésteremben. Öné a szó, képviselő úr. HORN GÁBOR (SZDSZ) : Köszönöm, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A szokásos nagy létszámban - ahogy mi oktatási ügyeket ilyen családias k örülmények között szoktunk tárgyalni, így péntek délelőtt. (Közbeszólásra:) Képviselőtársam mondja, hogy minden ügy ilyen fantasztikus nagy érdeklődést vált ki. Azt gondolom azonban, hogy ez a kérdés tényleg megérne nagyobb érdeklődést, hiszen igaza van ál lamtitkár úrnak - ritkán szoktunk egyetérteni , ez tényleg egy példátlan törvényjavaslat. Na nem a rövidsége miatt, hiszen rövid törvényjavaslatokat szoktunk egyébként is magunk előtt látni, hanem a tartalma miatt. Az eset azért példátlan, mert még az elm últ két és fél évben sem fordult elő az a dolog, amit itt látunk, hogy egy működő rendszerben, egy mindannyiunk által elfogadott és támogatott felsőoktatási törvény helyett, azon kívül, mindenféle akkreditációs folyamat megkezdése vagy bármilyen szintű min ősítése nélkül, valakik a Ház elé hozzák egy egyetem alapításának döntését. Azt gondolom, hogy ez nemcsak orcátlanság - mert ahhoz viszont hozzá vagyunk szokva, tehát ilyen értelemben ez nem új keletű dolog , hanem ennél sokkal több: a magyar jogbiztonság , a magyar jogrend, a magyar felsőoktatás egészének megkérdőjelezése. Ilyen értelemben azt hiszem, hogy súlyos a kérdés. Én a magam részéről egyébiránt azzal egyetértenék, támogatnánk is, hogy legyen Magyarországon bármely körülmények között német nyelvű f elsőoktatási intézmény vagy német nyelvű felsőoktatás. Van egyébként ma is, tehát azt szeretném jelezni, hogy vannak egyetemek, főiskolák, amelyek német nyelven folytatnak kurzusokat. Sáringer képviselőtársam az egyetemi autonómiába való súlyos beavatkozás nak minősítené azt, hogyha a magyar egyetemeknek fölajánlotta volna e helyett a szörnyedvény helyett a minisztérium,