Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 19 (202. szám) - Az elektronikus aláírásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - MOLNÁR GYULA (MSZP):
2513 Ezért ezt pontosítani igyekeztem az államigazgatás normái szerint a következővel: a felügyelet vizsgálatot indíthat, és annak eredményeitől függően elrendelheti a minősített tanúsítvány visszavonását, ha megállapította, hogy a minősíte tt tanúsítvány valótlan adatot tartalmaz, s a többi, s a többi. Tehát ebben az esetben egy korrekt eljárás indul meg, ahol meg kell állapítani, mi a helyzet, és ha megállapította, hogy nem állnak fenn a feltételek vagy az előírt többi premissza, abban az e setben vonhatja vissza, de akkor vissza is kell vonnia. Úgy gondolom, ez nagyon fontos. Ebben a puha formában ez elfogadhatatlan, és kérem ennek a támogatását. E szakaszba tartozik még két javaslatom - amelyek lényegében összefüggnek - az 52. és az 54. pon t alatt, amelyeknek az a lényege, hogy a törvény az EUcsatlakozásig kizárja, hogy európai hitelesítésszolgáltatók működhessenek, illetve az ő hitelesítésük elfogadását. Ez helytelen. Azért kértem ennek a két pontnak az elhagyását, hiszen EUtagok kívánunk lenni, az EUval kapcsolatban kívánunk lenni. Nyilvánvalóan a hitelesítések igen nagy része az EUországokkal kapcsolatos tranzakció során fog lezajlani, tehát nem volna helyes kizárni az EUhitelesítőket. Ezen kívül egészséges verseny jönne létre, amely oldaná azt a monopolhelyzetet, ami egyébként már jelenleg is van, és várhatóan nem lesz túl sok szereplője a piacnak. Tehát nem tartom helyesnek, hogy a törvényjavaslat kizárja az egészséges versenyt, amely fontos olyan szempontból, hogy beállítsa azt a mi nimális összeget. Itt egyetértek Molnár képviselőtársammal, hogy valamilyen módon meg kellene segíteni, meg kellene lökni ennek az új, teljesen új fenoménának a használatát, hiszen nagyon nehezen áll rá az emberek tudata, hogy ezt elfogadja. Amennyiben a szolgáltatók magas árakat fognak kérni, akkor eleve dugába dől az egész, és csak a cégek fogják használni, holott az lenne a jó, ha ezt a napi gyakorlatban vagy az elektronikus kereskedelem során használ nák. Vagy pedig az fog történni, hogy a piac, a gyakorlat mellőzni fogja ezt a típusú elektronikus aláírást, amit itt mi a törvényben rögzítünk, inkább ki fogja találni a maga olcsó, egyszerű hitelesítési módjait, mint ahogy van is erre gyakorlat. Aki bevá sárlóközpontokban vásárol, tudja, hogy ha kártyával vásárol, akkor sok helyen nem csinálnak különösebb cirkuszt, fölvállalják azt a kockázatot, hogy esetleg lopott kártyának tudom a kódját, de van, ahol még a kódot sem kérik, hanem egyszerűen csak odaadom a kártyát, aláírom - nem akarok itt reklámot csinálni, hol van ez , és elfogadják. Tehát az is elképzelhető, hogy a szakma ki fog majd alakítani egyszerűbb, olcsóbb hitelesítési módokat, mint ahogy jelenleg is érkeznek már olyan emailek, amelyeket bizony os szolgáltatók egyszerű módon hitelesítettek. Tehát én úgy gondolom, ez a két módosító indítvány - már csak az EU iránti rokonszenv miatt is - elfogadható. Köszönöm, elnök asszony. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm képviselő úr felszólalását. Megkérdeze m, kíváne még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Tekintettel arra, hogy több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita utolsó szakaszát, az ajánlás 1., 2., 3., és 4. pontjaira. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. Megadom a szót Molnár Gyula képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó. MOLNÁR GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tényleg csak azért szólok, mert eddig minden szakaszhoz szóltam, de nagyon rövi d leszek. Én azt hiszem, érdemes vállalnunk azt a törvényszöveg preambulumában, hogy egy területen megelőztük az Európai Unió több tagállamát. Tehát egy olyan helyzet áll elő, hogy az Unió saját