Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 27 (196. szám) - Az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes, egészségügyet érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP):
1626 A harmadik kérdés, ez már átcsap a törvény javaslatba: mit üzen ez a törvényjavaslat? Ez számomra nagyon siralmas üzenetet hordoz. A délelőtti vitában hosszan beszéltünk erről (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , erre szeretném a két percben felhívni a figyelmet. Nagyon ros sz üzenetet hordoz, miniszter úr. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Országgyűlés! A napirendi ajánlás szerint tízperces felszólalások következnek. Először Bartha László képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz. (Dr. Bartha László nem tartózkodik az ülésteremben.) Nem látom Bartha László képviselő urat. Így Kökény Mihály képviselő úr, MSZP, következik. DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azzal szeretném kezdeni, hogy igen méltatlan, hog y ilyen esti, éjszakai időszakba beszorítva vitatkozunk erről a törvényről. Nem az a baj, hogy ekkor is vitatkozunk erről, mert erre természetesen azok, akik érdeklődők vagyunk, készek vagyunk, hanem az, hogy gyakorlatilag egy ilyen nagyon fontos, mint elh angzott, kilenc törvényt érintő változtatás az általános vitát tekintve egy nap alatt lezárul, tehát a tízperces hozzászólásokban csak jelzéseket tudunk arra adni, hogy mik azok a pontok, amelyekkel egyetértünk, mik azok, amelyekkel nem értünk egyet, és te rmészetesen a kitörési irányok megjelölésére is nagyon kevés a lehetőség. Tisztelt Képviselőtársaim! A délelőtti vita már utalt arra ellenzéki oldalról, hogy megjósolható, hogy ez a tervezet nem fog az egészségügyi jogalkotás dicsőségtáblájára kerülni. Nem ismétlem meg, Béki Gabriella képviselőtársnőm tökéletesen elmondta, hogy nincs egy olyan kényszerpálya, ami miatt most egyetlen törvénybe kellene bezsúfolni ezt a számos, egymással tartalmi és logikai összefüggésben nem álló törvénycsomagot, azoknak a mód osításait, sajnálatos módon hevenyészett indokolással, és többnyire erősítve a kormány, a miniszter rendeletalkotási jogait, felhatalmazásait, és ezzel párhuzamosan gyengítve a parlament mandátumát, az Országgyűlés ellenőrzési jogosítványait. Nemcsak azért bíráljuk a törvényt, mert ahogy ez elhangzott, sajnos nem elégíti ki sem az egészségügy, sem a társadalom várakozásait, és tulajdonképpen most már lassan három év elteltével azt kell konstatálnunk, hogy a polgári kormány adós maradt reform értékű törvényj avaslatok beterjesztésével az egészségügyben, hiszen nem készült el a kórházak működtetésének keretszabálya, nem készült el, csak állandóan hallunk az orvosok jogállásáról szóló törvényről, tulajdonképpen nem készült el az amortizáció szabályozása és így t ovább. Ehelyett azonban számtalan alkalommal korábbi törvények foltozgatásával és kommunikációs kampányokkal igyekeztek önök elterelni a figyelmet az ágazat nyomorúságáról, és egy támogatásra érdemes vagy legalábbis megfontolható egészségügyi jövőkép hiány áról. Azért kell ezt itt is megjegyeznünk, a jövőkép és a hosszú távú stratégia hiányát vagy legalábbis halljuk, hogy ilyen van és készül, de egyelőre itt a parlamentben mindez hiányzik, és azért is hozom ezt szóba, mert az előterjesztés szándéka szerint e gy jövőre orientált, az egészségügyi szerkezetváltás megalapozását vállaló előterjesztésről van szó. Ha csak azt a részt nézzük, ami a szakellátási kapacitás mértékéről és összetételéről szól, akkor azt kell hogy mondjam, hogy az előterjesztés egy, a múltb an sikertelenül alkalmazott módszert, technikát választ, és ezt röviden úgy jellemezhetem, hogy a kézi vezérlést. Ugyanis ez az öt szakasz semmilyen új szabályt nem léptet a várhatóan ötödik születésnapján jobblétre szenderülő, kórházrendelőintézeti norma tívákat tartalmazó, rendszeres szolgáltatói egyeztetést előíró, napjainkban ágylábtörvénynek csúfolt rendelkezés helyébe. Nehezen hihető, hogy a mai számottevő egyenlőtlenségekkel terhelt kórházszerkezetet fenntartó önkormányzatok, miután ezzel a törvénnye l tulajdonképpen mentesülnek a változtatás kényszerétől, majd politikai kockázatot vagy legalábbis presztízsveszteséget vállalnak egy mégoly túlélt és
