Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. február 13 (186. szám) - Szalay Gábor (SZDSZ) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Új Kolumbuszok, avagy a Torgyán Tours" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ):
148 Ami pedig a számítási hibát illeti, ha például az ön zakója másfélsz er nagyobb lenne, akkor már nagykabátnak hívnák; ezt minden úri szabó tudja. Az önök tervezési pontosságával a ruhaiparban, attól tartok, nem kaptak volna iparengedélyt. Tudjuk persze, hogy a kormányban más az alkalmasság mércéje. De azért mégsem kellett v olna teljes három év költségvetését elszabni. Államtitkár úr, a Szocialista Pártnak vannak ötletei a többletbevétellel kapcsolatban. Egy példa csak: akár a pedagógusok béremelésére is lehetne fordítani, és már most jelzem önöknek (Az elnök a csengő megkoco gtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , hogy a költségvetési törvény módosítására megfelelő időben javaslatot teszünk. A válaszát nem fogadom el. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : A képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést - megkérem a képviselőket, foglalják el a helyüket , elfogadjae az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 148 igen, 85 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta. Szalay Gábor (SZDSZ) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Új Kolumbuszok, avagy a Torgyán Tours" címmel ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Országgyűlés! Szalay Gábor, az SZ DSZ képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez: "Új Kolumbuszok, avagy a Torgyán Tours" címmel. Tessék, képviselő úr! SZALAY GÁBOR (SZDSZ) : Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban sok szó esett már az ö n, valamint az ön miniszterének távolkeleti és távolnyugati utazásairól. Önök mindent felháborodva visszautasítottak, fantasztikus üzleti eredményekről beszéltek, nagy nemzetközi sajtóvisszhangról számoltak be, és képzelőerőnket meghökkentőbbnél meghökke ntőbbnek tűnő kezdeményezésükről szóló bejelentésekkel csigázták. Most minden kommentár nélkül szeretnék pár számot idézni az önök látogatásaival leginkább kitüntetett országokat illetően a Gazdasági Minisztérium által kiadott legutóbbi külkereskedelmi sta tisztika mezőgazdasági és élelmiszeripari adatai közül: A 2000. év első kilenc hónapjának eredményeit magában foglaló agrárstatisztika szerint ezen időszakban thaiföldi exportunk 58 ezer dollár, míg importunk 6 millió 50 ezer dollár volt. Ez az előző évih ez képest az export 74 százalékra való csökkenését, az import 126 százalékra való növekedését jelenti. Perui exportunk 29 ezer dollár, importunk 9 millió 676 ezer dollár volt, ez az export 29 százalékra való csökkenését, az import közel szinten tartását je lenti. Kolumbia esetében exportunk 16,5 ezer dollár volt, míg importunk 4 millió 476 ezer USA dollár volt, ez az export 62 százalékra, az import 69 százalékra való csökkenését jelenti. A jelentős FVMerők által látogatott ÚjZéland esetében exportunk 299 e zer dollár, míg importunk 631 ezer dollár volt, ami az export 44 százalékra, az import 54 százalékra való csökkenését jelenti. Kuba esetében egyáltalán nem volt export, egy árva fikarcnyi dollár sem, igaz, ez '99ben is csak 300 dollárt tett ki. (Derültség az SZDSZ padsoraiban.) Importunk 68 ezer dollár volt ebben a relációban. De ugyanilyen jellegű számokat sorolhatnék fel Mexikó, Vietnam, Szingapúr, Venezuela és Laosz esetében is, ahol önök tiszteletüket tették.