Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 11 (181. szám) - A Gazdasági Versenyhivatal 1999. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló orszá... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
9708 hogy a Versenyhivatal munkája, színvonala javuljon, ezen a területen feltétlenül előrelépésre van szü kség. Igen aggasztónak tartom, hogy a Gazdasági Versenyhivatal pénzforrásaiból alig marad valami a dologi kiadásokra. Ez felháborító, kedves képviselőtársaim! Akkor, amikor erről az anyagról beszélünk, feltétlenül szólni kell erről. A hivatal a székhelyéne k az üzemeltetési költségeit csak úgy tudja fedezni, hogy más előirányzatok terhére finanszírozza azt; a legnagyobb gond azonban az, hogy valamennyi előirányzat szűkös, és én bűvészmutatványnak tartom, hogy ezt a hivatal vezetése meg tudja oldani. (17.10) A beszámoló is szól arról, hogy igen rossz állapotban van a hivatal irodaháza, és ha az rossz állapotban van, akkor az is logikus, hogy ennek az üzemeltetése, felújítása jelentős költséget igényel - jó lenne, ha a kormány erről nagyon rövid időn belül inté zkedne. A Gazdasági Versenyhivatal munkáját jelentősen elősegítené az is, ha jobb, átláthatóbb és megalapozottabb törvényeket hoznánk ebben a Házban. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Bauer Tamás úr, az SZDSZ képviselője. Megadom a szót. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elhangzott vitához szeretnék néhány megjegyzést fűzni, de úgy gondoltam, hogy helyesebb, ha ezt nem kétpercesekre bontom, ha nem egy összegben nyújtom át képviselőtársaimnak.