Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 11 (181. szám) - A Gazdasági Versenyhivatal 1999. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló orszá... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
9709 Bevezetésképpen azt szeretném megjegyezni - nem akarom ugyan kényelmetlen helyzetbe hozni a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, de mégis el kell mondanom , hogy nekem a beszámolója tetszett, én a beszámolót elfogadásra ajánlom a tisztelt Országgyűlésnek. Ami megjegyzésem van, az nem a beszámolóra, hanem az itt hallgatott vitára vonatkozik, de azért látni fogják képviselőtársaim, hogy a témával és a beszámoló tárgyával nagyon szorosan összefügg. Többen beszélt ek itt erőfölénnyel való visszaélésről. Igazuk van. És amikor erőfölénnyel való visszaélésről beszéltek, akkor mindig valamilyen nagyvállalatra gondoltak, holott nemcsak nagy gazdasági társaságok esetében fordul elő az ilyesmi. Horváth János képviselő úr, a Fidesz képviselője szó szerint azt mondta, hogy a szabad verseny szabályait komolyan kell venni, akik pedig ezt megsértik, azoknak meggyűlik a bajuk a hatóságokkal - mondta Horváth képviselő úr. Igaza van, én ezzel egyetértek. Csak azt a kérdést kell föl tenni, hogy mi van akkor, amikor a kormány sérti meg ezeket a szabályokat, méghozzá nemcsak egyszer vagy másszor, hanem szisztematikusan. Mi van akkor, ha a kormány az, aki az erőfölényével - amely kétségtelenül megvan a gazdasági életben , ha a kormány é l vissza az erőfölényével, méghozzá rendszeresen? Nos, jól tudjuk, hogy az elmúlt két évben erre rendszeresen sor került. Kovács Kálmán képviselő úr már említette itt, hogy ami az autópályák finanszírozásával, az autópályákkal kapcsolatos megbízásokkal tör tént, az bizony, Horváth képviselő úr szavaival: a szabad verseny szabályainak durva megsértése. Arra hivatkoznak, hogy ez a magyar kivitelezők érdekében történik. Nos, aki föllapozta az elmúlt napokban az egyik újságban a Nemzeti Színház kormánybiztosának nyilatkozatát, annak azt kellett tapasztalnia, hogy speciel a Nemzeti Színház építkezésénél is durván megsérti a