Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitájának folytatása - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
8894 DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Időspórolás végett a kétperces reagálásra, ha szabad, a rendes föl szólaláson belül reagálnék. Nagyon szép dolog az, hogy hálózatfejlesztési tervvel rendelkezett az előző kormány. Szeretném elmondani: a terv nem végrehajtás. Nagyon szép tervek voltak egyéb más dolgokra is. Az előbb már említettem a bizonyos 18 milliárd fo rintnak a zárolását, ami azóta is hiányzik például a csatornázásból a környezetvédelmi bevételeknél. A másik pedig, hogy az EU ad hozzá pénzt. Ennek örüljünk, hiszen erre jó játszani. S ha valamiért jó tervet készíteni, akkor ezért jó tervet készíteni, hog y amikor valamire támogatást lehet szerezni, akkor arra valóban pályázatokat tudjunk benyújtani. Pályázatot pedig úgy lehet benyújtani, ha kidolgozott terveink, kidolgozott koncepcióink vannak. Nos, ha ilyen van - hiszen az EUnak is érdeke, a szomszédos o rszágoknak is érdeke, hogy szabadon lehessen közlekedni , azt gondolom, ez csak egy szerencsés dolog. A MÁVnak pénz kell - mondta Bajor Tibor. Sajnos, a MÁVnak mindig pénzt adunk, és beleesünk szerintem abba a csapdába, hogy nem halászni tanítjuk meg je len esetben a MÁVot, hanem halat enni tanítjuk meg. Meg kellene tanítani már arra, hogy lehet olcsóbban, tisztábban közlekedni, és akkor nem annyian ülnek a vonaton, amennyien ma ülnek, hanem sokkal többen, és lehet, hogy el lehetne érni azt a MÁVnál a v onattal közlekedéssel kapcsolatban, hogy a csatlakozásnál ne kelljen fél órát várni, vagy éppen két perce megy el az illető vonat a másik állomásra, mert a nemzetközi vonat ott nem áll meg. Nagyon pici szervezési kérdések ezek, de azt hiszem, hogy nagyon s ok pénztől elesik a MÁV ilyen esetben, és nem kellene másra figyelni, csak a szervezésre.