Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitájának folytatása - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
8895 Kocsi László úr a következőt mondta: a kormánypárti képviselőket kell támogatni. Képviselő úr, ne higgye azt, hogy attól, hogy valaki kormánypá rti vagy ellenzéki képviselő, s adott térségből jön, ne tudná ugyanúgy a problémát, mint ön. Ugyanúgy tudják a problémát a kormánypárti képviselők, mint az ellenzékiek. Csak még a kormánypárti képviselőknek van egy olyan felelősségük - amit már többször el mondtam itt a Házban az elmúlt két nap során , hogy valamiből lehet adni, és ha ez a valami egy iksz összeg, akkor nem lehet kettő és három ikszet elkölteni. Tehát nagyon jól tudjuk, hogy miről van szó. Önöknél is ugyanígy volt, önök is tudták akkoriban m int kormánypárti képviselők, hogy mire kellene költeni, azt is tudták, hogy mennyit kell költeni rá, és mégsem valósult meg. Ezzel nem jó egymás felé ostoroznunk, és nem jó érvelni, mert igazából nem jutunk sehova - nincs több rá. Tessék megmondani, honnan lenne több rá, hogy ezek a problémák megoldódjanak! Akkor is, ha - még egyszer mondom - szakmailag önnek igazat adok, de minden térséget különböző mértékben ezek a problémák ugyanígy sújtanak. Tisztelt Képviselőtársaim! Rátérnék arra a módosító indítványr a, amiért igazából szót kértem, ez pedig a T/3122/486os kapcsolódó módosító indítvány. Ha az információim jók, és ha Font Sándor képviselőtársamtól átveszem ezt a fordulatot, hogy meg nem erősített hírek szerint, akkor azt kell mondanom, hogy meg nem erős ített hírek szerint úgy tudom, hogy a kormány támogatja ezt a módosító indítványt, és ha ez így van, akkor ez nagyon szerencsés dolog. Ha nem, akkor viszont természetesen az önök támogatását kérem. Itt nincs másról szó, mint hogy a Közlekedési és Vízügyi M inisztériumban az ágazati célelőirányzatokon belül szeretném nevesíteni a szigetközi vízpótlással kapcsolatos működési kiadásokat.