Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz):
8831 idején 1959ben, 1960ban különféle módszerekkel behajtottak a szövetkezetekbe, bevitték az összes tulajdonukat, ami mai vonatkozásban nem nagy, de a kkor az mindenük volt, a ló, a kocsi, a gazdasági felszerelésekkel, mindennel; és tulajdonképpen az ebből képződött üzletrészt, amiből ők kirekesztődtek, ezt kapná meg, egy részük sajnos nem él, alanyi jogon az örökösük kapná ezt meg. De ez összességében, ahogy tippelik a felmérők, 2025 milliárdot tesz ki, tehát korántsem jelent, ha sikerül egy kompromisszumos megoldás, olyan tőkekivonást a mezőgazdaságban, amely akár a szövetkezeteknek a további létét megrendítené, illetve, ami nagyon fontos, hogy ezen a spekulánsok sem nyernének. Köszönöm. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, Fidesz. DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért is nehezen haladunk előre ezzel a té mával, a mezőgazdasági témával, mert egyszerre több mindenről van szó. Jelenleg a költségvetés vitája folyik, és a költségvetés lehetőségein keresztül nézhetjük a mezőgazdaságot, és akkor eredményesen járunk el. De amikor előkerülnek olyan témák, olyan pan aszok, hogy az Országgyűlés nem foglalkozik, nem figyel, nem szentel figyelmet a mezőgazdaságnak általában, ez nem így van. Aztán, amikor a strukturális kérdéseket is itt előhozzuk; előhozzuk, de én azért említettem, hogy figyelmeztessem magunkat, az most nem a költségvetés témája. Nagyon nagy feladat a mezőgazdaság struktúrája, és a méret, amit én olyan sokszor elmondok, és amivel a képviselőtársaim néha egyetértenek, de többnyire nem; azonban a költségvetés