Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP):
8832 forintjairól lévén szó, én elmondhatom, tisztelt Ház, hogy én bizony nem mindenben értek egyet a mezőgazdasági költségvetéssel. Része vagyok egy koalíciós kormányzás mögött álló parlamentnek, és belesegítek abba, hogy jobb legyen, és időnként a kompromisszum szellemében elmegyek másokkal, ez a gazdaságp olitika, a politika lényege. Alapjában véve ez jó, javítani kell, és a következő idők során nyilván erre sor kerül. Azonban, ha összekeverünk mindent, és egyszerre beszélünk szövetkezeti üzletrészről, struktúráról és költségvetési tételekről, akkor nem fog unk előrehaladni. Tanácsolom, igen tisztelt Ház, hogy maradjunk a költségvetésnél, mint egy diagnózisintézménynél (Az elnök jelzi az idő leteltét.) , és annál, hogy milyen orvosságokat lehet ennek alapján tanácsolni. Köszönöm. (Szórványos taps az FKGP sorai ban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Lentner Csaba képviselő úrnak, MIÉP. DR. LENTNER CSABA (MIÉP) : Elnök Úr! Képviselőtársaim! Horváth képviselő úrnak mondanám először, hogy, képviselő úr, az én módosító indítványomról vitatkoz unk, amely a külső üzletrésztulajdonosoknak az állami költségvetésből történő kifizetését indítványozná, és bizonyos kellemetlennek tűnő kérdéseket nem kerülhetünk meg ebben a tárgykörben. A másik dologra is reagálnék, a Hanó képviselő úr á ltal felvetettekre. Képviselő úr, az a szövetkezeti külső üzletrésztörvény, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium beterjesztett, és az önök képviselőcsoportja 1998tól 2000 nyaráig folyamatosan napirenden tartott, hogy ki kell fizetni a külső üzletrésztu lajdonosokat, hangsúlyozom, ez a törvény nem tesz különbséget külső üzletrésztulajdonosok között.