Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 28 (175. szám) - Dr. Világosi Gábor (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - "A szennyes kiteregetése büntetendő vagy a sorozatos jogszabálysértés?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ):
7616 halálos baleset kapcsán került szóba mindenekelőtt ennek a helyzetnek a rendezése. És számos más egyéb, kék lámpa használata kapcsán felmerült olyan baleset (Bauer Tamás: Nevezetesen?) vetette fel a kérdéseket, hogy vajon mennyire kell szűkíteni, szigorítani a kék lámpák használatát, ami semmiképpen sem szűkíthető le a polgári kormány működ ésére. Szeretném nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a kék lámpák használatát illetően a most hatályba lépő rendelkezés az első az eddigi rendelkezések közül, amely valóban drasztikus módon csökkenti az ilyen lámpák használatát, és rendkívül szigorú körülírása i vannak a kék lámpa használhatóságának még a megengedett szűk körben is. Úgy gondolom tehát, a polgári kormány ezt a kérdést is, mint oly sok nehéz kérdést (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.) , eredményesen rendezte, rendezi. Köszönöm a megtisztelő k érdést. (Szórványos taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, miniszter úr. Viszontválaszra megadom a szót Világosi képviselő úrnak. Tessék! DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ) : Egy biztos: a miniszter úr nem ismeri sem a jelenleg hatályos rendelkezé st, sem pedig azt, amit ennek helyébe akarnak hozni. Mennyiben szigorítja a most megalkotásra került belügyminisztériumi rendelet a hatályost? Közérdekű feladat témájában a hatályos a 3. § (2) bekezdés, ugyanaz a szöveg szóról szóra átkerül az 1. § c) pont jába. Nem kell hatósági engedély a miáltalunk hozott jogszabályban a hivatásos állami, önkormányzati tűzoltóság gépjárműveire - most kell. Ez komoly szigorítás! (Szórványos derültség.) Ellenben az engedély visszavonására vonatkozó rész, ami nálunk a 12. §ban szerepel, az önöknél a 11. §ban. Mi három évre adtuk ki az engedélyt,