Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 28 (175. szám) - Dr. Világosi Gábor (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - "A szennyes kiteregetése büntetendő vagy a sorozatos jogszabálysértés?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
7617 ellenben az új jogszabály három évre adja ki az engedélyt. (Derültség az SZDSZ soraiban .) Hát ennyit a szigorításról, miniszter úr. Én azt hiszem, hogy talán be kellett volna tartan i azt a jogszabályt, ami jelenleg hatályos, nem pedig újat hozni. Mert amint a dokumentumok bizonyítják, önök ezt enyhíteni akarták; enyhíteni akarták, csak a sajnálatos tragédia után akarják szigorítani - de hát ez a szigorítás. Köszönöm. (Taps az SZDSZ é s az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Tessék! DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Igen tisztelt Képviselőtársam! Szeretném az ön figyelmét felhívni arra a tényre, hogy a belü gyminiszter úr a most megalkotásra került BMrendeletet megelőzően megkereste az összes érdekeltet, érintettet, konzultált velük a meghozandó jogszabály kérdéskörében. És úgy gondolom, hogy ennél lelkiismeretesebben, gondosabban nem járhatott volna el, his zen a HornKunczekormány alatt alkotott rendeletet megelőzően ugyanezt a gondosságot nem tanúsították önök. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy vajon a régi jogszabályból miért vett át egyes elemeket a belügyminiszter úr: azért, kérem, mert a belügyminis zter úr egy szigorítást és egy szűkítést kívánt elérni, és ennek kapcsán természetesen a hatályos jogszabályi rendelkezésekből kellett kiindulnia. Úgy gondolom, köszönet illeti a belügyminiszter urat a gyors, határozott, eredményes intézkedéséért. (Közbeki áltás az SZDSZ soraiból: Mondjon le!) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)