Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 27 (174. szám) - Az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
7395 A má sik pedig, hogy borzasztóan furcsának tartom azt, hogy az állam egyik kezével egy gesztust gyakorolva megalkotja ezt a törvényt, a másik kezével pedig lehetetlenné teszi, hogy az e törvényből eredő, egyébként magától értetődő jogot a törvény biztosítsa azo k számára, akik ezt az egész ügyet elszenvedték. Ezt egész egyszerűen nem tudom megérteni, és szerintem erre nincs is magyarázat. Nem lehet olyan magyarázatot kitalálni, amely ez alól felmentené ezt a kormányt. Én egyet tudok gondolni: talán az zavarta a t isztelt hölgyeket és urakat, hogy a MIÉP tette meg ezt a javaslatot. Amennyiben ez a problémájuk, én felajánlom, hogy egy árva szót nem fogok szólni, ha kijavítanak rajta két vesszőt, és beadják mint Fideszjavaslatot vagy mint kisgazda javaslatot. Nem fog zavarni, lelkesen meg fogom szavazni, mert természetes és normális gesztusnak tekintem. Úgyhogy nem tudok mást mondani, mint azt, hogy nagyonnagyon kérem önöket, hogy jól gondolják ezt meg, és ha úgy gondolják, hogy a semmisség helyes, ennek a megadása, akkor próbáljanak eljutni odáig, hogy az ezzel kapcsolatos kártérítés is ugyanilyen természetes dolog, és ugyanígy rendjén való. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót felszólalásra Lezsák Sán dor képviselő úrnak, MDF. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslathoz benyújtott kevés számú módosító indítvány közül a legtöbb figyelmet Rozgonyi képviselőtársunk javaslata érdemli. A módosít ó indítvány szerint a törvényjavaslatnak - mint ahogy hallhattuk - arról is