Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 27 (174. szám) - Az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ROZGONYI ERNŐ (MIÉP):
7394 ilyen jellegű dolgokat egy vállveregetéssel. Nem lehet azt mondani valakinek vagy valaki családtagjának, akit megöltek, vagy annak, aki 810 évet ült, vagy akit betegre vertek, és utána az egész életét t önkretették, hogy pardon, vedd úgy, hogy nem történt semmi. Ez egy szép gesztus, hogy végre ezt is törvényesítjük - amit egyébként mindnyájan tudunk már tíz éve, hogy ez így van, most ezt törvényesítjük. De hát azért valamit ezeknek a szerencsétlen emberek nek, akiknek az élete ráment arra, hogy '56ban mertek valamit tenni és vállalni... - ezeket ezzel nem lehet elintézni. Ezért azt javasoltuk, azt javasoltam én személyesen, hogy valamiféle kártérítésben részesedjenek. A javaslatban a legegyszerűbb megoldás ból indultunk ki. Nem akartunk új jogintézményt bevezetni, gyakorlatilag arra tettünk javaslatot, hogy az 1992. évi XXXII. törvény rendelkezései szerint kell eljárni. Úgy gondolom, hogy ez az a minimum, amit egy olyan állam, amely magát jogállamnak nevezi, meg kell hogy adjon azoknak, akik ártatlanul szenvedtek börtönbüntetést, halált, és ezt követően rendkívül hátrányos megkülönböztetéseket. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy úgy hallottam, azok a bizottságok, ahol ezt tárgyalták, nem fogadták ezt a javasl atot valamiféle kitörő örömmel, sőt úgy tudom, hogy a kormány is elzárkózott ennek teljesítése elől. Én ezt egy rendkívül furcsa dolognak tartom, azt is megmondom, hogy miért. Egyrészt azért, mert polgári peres úton bárki, akiről kimondják, hogy az ítélete semmis, megjelenhet a bíróság előtt, és egy ügyes ügyvéddel tízszer annyi pénzt ki tud csalni vagy ki tud szedni a tisztelt magyar államtól, mint amit így intézményesen tennénk nekik lehetővé - ez az egyik.
