Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 9 (172. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. ÓDOR FERENC (Fidesz):
6839 A pályázatok összege kapcsán látható, hogy általánosan körülbelül a kétszeres igény jelenik meg a megyékben, tehát mindazok a költségvetési módosító javaslatok, amelyek arra vonatkoznak, hogy ezekben a megyékben emeljék a támogatás lehetőségének a nagyságát, támogatha tók lennének. Azt gondolom, egy költségvetésen belül meghatározott összegek kapcsán nemcsak a megyei területfejlesztési tanácsok döntése során kerülhet a megyékhez pénz, hanem a központi költségvetési, illetve a miniszteriális kezelésű célelőirányzatoknak és ezek döntési kompetenciájába tartozó pénzeknek a megyébe juttatásával. Ezért fontos és hasznos, ha a megyei területfejlesztési tanács és a központi pályázati rendszer közösen tudja támogatni a pályázókat. (17.10) Tehát úgy gondolom, ezt eddig is és a j övőben is tudja kezelni a rendszer, ezzel a forrással és ez a forrás mindenképen hasznos és arra elegendő, hogy ezekben a megyékben egy induktív hatást tudjon kifejteni. Kerüljenek elő pályázatok, kerüljenek elő olyan pályázók, akik akár a megyén belül, ak ár külső forrásként megjelennek, és ott teremtenek munkahelyet, ott teremtenek befektetéseket. Ennek a következő években jöhet meg a pozitív hatása. BorsodAbaújZemplén megye vezetőjeként, ahol most már évek óta folyik, el tudom mondani, hogy az alapcéljá t elérte, azt, hogy a foglalkoztatási helyzet nem romlik tovább, illetve egy olyan munkahelyteremtést, amely az elmúlt négy évben megszűnő munkahelyeket tudta körülbelül kiegyenlíteni. Tízezer fős új munkahelyet teremtő, de tulajdonképpen stagnáló állapot, ha az összmegyei munkanélküliségi állapotot nézzük. Ebbe betudható az, hogy még az elmúlt években is voltak tömeges, nagy létszámú alkalmazók, akik befejezték a tevékenységüket, általában az ipar, illetve a bányászat területén belül.