Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 9 (172. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - VINCZE LÁSZLÓ (FKGP):
6840 Tehát mindezekért mon dom, hogy ez egy hasznos rendszer, mindezekért mondom, hogy jelen állapotában a megye az a szint, amelyet meg tudunk célozni a statisztikai mutatók alapján, és mondom azt, hogy ez az öt megye, amely jelenleg a kedvezményezettséget élvezi, és a költségvetés i javaslat alapján az elkövetkezendőkben is fogja. Az elkövetkezendő két év munkája során törekedni kell majd arra, hogy ezt a kistérségi szintre tudja eljuttatni. Tehát e rendszer fenntartását jónak tartom. A bővítését remélhetőleg az indokoltsága is megs zünteti, tehát majd 2002re nem kerülnek újabb megyék ilyen helyzetbe, hiszen a gazdaság fejlődése az ez évi mutatók alapján is most már olyan szintet ér el, hogy ezeknek a megyéknek, amelyek a GDPsorrendben előttünk vannak, nem kell további süllyedéstől tartani. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Vincze László képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. VINCZE LÁSZLÓ (FKGP) : Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, elnök úr. A Lezsák Sándor úr által felvetettekből egyet ragadnék ki, és engedjék meg, hogy talán kicsit kiegészítsem. Szó esett Lezsák képviselőtársam hozzászólásában a Tisza völgye vízvisszapótlásának lehetőségéről. Ezt na gyon fontosnak tartom, hiszen áradáskor a víznek bővében vagyunk, ilyen időszakokban pedig szűkében. Ehhez azonban feltétlenül a vízlépcsőrendszereknek a távlati fejlesztési lehetőségét fontosnak tartom, és itt nem esett szó az előadásában, de felemlítem, hogy az alpárbokrosi nyári gát végleges helyreállítását tulajdonképpen a költségvetésben szerepeltetni kell. Gondolom, a vízügyi tárca ezzel teljesen