Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 8 (171. szám) - A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP):
6477 kezelésre szoruló betegeket célozza meg. A gyógyszerek helyes alkalmazásának úgy kell történnie, hogy a kezelésre szoruló beteg az orvossal ismertesse a panaszait, és az orvos közreműködésével legyen összeállítva a gyógykezelésének a mibenléte. Tehát az orvosi diagnózist követően a gyógykezeléshez szükséges tabletták, kapszulák, porok, kenőcsök orvos által javasoltan kerüljenek alkalmazásra, és ennek következtében a gyógyszertárból kiváltásra, m egvásárlásra. Hangsúlyozom, hogy az úgynevezett nyílt reklámok tilalma esetén is van lehetőség gyógyszerek gyógyhatásának az ismertetésére. Az orvosi szakirodalomban, a szakmai olvasóközönség előtt képezheti tudományos ismertetés vagy elemzés tárgyát egy g yógyszer gyógyhatásának a megvitatása. A gyógyszergyárak készíteni szoktak termékeikről termékismertetőket is, amelyeket megküldenek különböző egészségügyi intézményeknek és gyógyszertáraknak, ajánlva azok megrendelését. Ez a gyakorlat Magyarországon soha nem volt tilos, és ennek a gyakorlatnak a keretei közé javasoljuk szorítani a gyógyszerreklámozás gyakorlatát is. Ez bizonyára nem jelentene népszerű korlátozást a gyógyszeripari cégek marketingszervezetei számára, de a társadalmi hasznossága véleményem sz erint aligha vitatható. Ez a korlátozással járó reklámgyakorlat egyébként nem csupán a gyógyszeriparban mutatható ki. Vegyünk egy összehasonlítási alapot, például a hadiipart - bár ilyesmi Magyarországon már nem nagyon van, tehát csupán nemzetközi példákró l lehet szó. Egyegy páncéltörő fegyvertípust vagy légvédelmi rakétát nem szoktak az elektronikus médiában nyílt reklámként közzétenni az Európai Unió országaiban detektívhistóriákat vagy szappanoperákat bemutató filmek reklámidőmegszakításakor. Vannak ka tonai szakfolyóiratok,