Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - Keller László (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "Meddig lehet büntetlenül valótlanságokat állítani az Országgyűlésben?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
5970 Tisztelt Miniszter Úr! Torgyán miniszter úr az írásbeli válaszában azt állította, hogy semmiféle alprogram nem létezik. Azt állította, hogy az átutalt pénz szolgá ltatás ellenértéke, és nem támogatás, de arról semmit nem tudott írni, hogy mi az a szakmai program, amelyhez az FTC szolgáltatása kapcsolódik. Arra sem adott magyarázatot, hogy miért kellett egy most már a 2001. évben megrendezésre kerülő rendezvényt a 20 00. évben finanszírozni, közbeszerzés mellőzésével. Az írásbeli választ igénylő kérdésekre érdemi válasz a kioktatáson kívül nem érkezett. Az FTCvel kötött megbízási szerződés, tisztelt miniszter úr, nem más, mint szolgáltatás nélküli közpénzkiáramoltatá s, színlelt szerződés alapján nyújtott burkolt támogatás. A fentiekre való tekintettel tisztelettel kérdezem: miért nem lehet egyértelművé tenni a társadalom előtt, hogy tarthatatlan az a helyzet, hogy az FVM két politikai vezetője egyidejűleg egy neves kl ub vezetője is? Miért nem lehet egyértelművé tenni itt az Országgyűlésben, hogy az FVM az Agrárinnovációs Kht.n keresztül a közpénzekkel felelőtlenül és gondatlanul bánt? Meddig lehet büntetlenül valótlanságot állítani ebben az Országgyűlésben? Várom a mi niszter úr válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Válaszadásra megadom a szót Torgyán József miniszter úrnak. DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm az interp ellációját, képviselő úr, bár hadd tegyem hozzá, hogy ön most már olyan sokszor interpellált meg engem, és tett fel kérdéseket a