Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - Keller László (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "Meddig lehet büntetlenül valótlanságokat állítani az Országgyűlésben?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
5971 Ferencvárosi Torna Club működésével kapcsolatban és azt összekapcsolta különböző egyéb kérdésekkel, hogy arra kell gondolnom, a z ön kedvenc olvasmánya Don Quijote lehet, hiszen egy olyan szélmalomharcba kezdett, amelyben csak alulmaradhat, de ön csapkod, hadakozik, nem törődik vele, hogy milyen úton halad. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Most, ami a dolog lényegét illeti, tulajd onképpen azt kellene mondanom önnek, hogy semmilyen választ nem adok, mert ön eltért az interpellációjától. De miután én nem akarom az igen tisztelt televízió nézőit vagy a rádió hallgatóit és a Ház résztvevőit ilyen helyzetbe hozni, ezért én válaszolok az ön kérdésére, de hadd tegyem hozzá rögtön, hogy ön most már háromszorosan tér el a saját témájától, hiszen egészen más kérdéseket tett fel a levelében, egészen más kérdéseket tett fel most, és még azon is változtatott. Tehát, kérem, az ön - ne haragudjon - tisztességtelen szándéka ebből teljesen egyértelműen kiderül. (15.10) Ön most már nem tudom hanyadszor kérdezi, én meg nem tudom hanyadszor válaszolom önnek, hogy egy pályáztatásos eljárás kapcsán a Népstadion és Intézményei, a Millenáris Stadion és Léte sítményei, a Budapesti Honvéd Sportegyesület, a Ferencvárosi Torna Club, az MTK Magyar Testgyakorlók Köre Sportlétesítmény és az Újpesti Tornaegylet vettek részt azon a pályázati eljáráson, amelyet az FTC és a KSI nyert meg. Úgy gondolom, végre meg kellene értenie önnek, hogy noha a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium alá 16 ezret meghaladó létszámú létszámkeret tartozik és rengeteg intézmény, de mi az intézményeket csak felügyeljük, nem helyettük kötünk szerződést, nem mi bíráljuk el, hogy ado tt esetben egy életmódrendezvény... - amelyen egyébként, amint elmondottam már ugyancsak korábban, részt vesz majd az