Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - Keller László (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "Meddig lehet büntetlenül valótlanságokat állítani az Országgyűlésben?" címmel - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
5969 Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter válaszol. A képviselő urat illeti a szó. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! 2000. október 5ei keltezéssel írásbeli kérdést intéztem dr. Torgyán József miniszter úrhoz. A kérdésemben arra szerettem volna választ kapni, hogyan járult hozzá az FTC a kommunikációs és EUcsatlakozást elősegítő programhoz. (Szórványos derültség.) Sajnos, Torgyán miniszter úr a válaszát leszűkítette egyetlen szerződésre, amely alapján az bizonyossá vált, hogy az Agrárinnovációs Kht.n keresztül költségvetési pén zt utaltak az FTChez, az FTCt közbeszerzés helyett színlelt pályáztatással választották ki, és a legjobb ajánlattevő az FTC volt. Ezenkívül még az derült ki, hogy az a bizonyos életmódnap, amely jogcímet jelentett a pénz átutalására, technikai problémák miatt nem került megrendezésre. Ezek után nézzük a közpénzlenyúlással kapcsolatos tényeket! 1. A megbízási szerződés egyértelműen rögzíti, hogy Torgyán miniszter úr állításával szemben létezik úgynevezett píáralprogram. 2. A szerződés nem rögzíti, hogy ho l és mikor kerül megrendezésre és mit jelent az életmódnap. 3. A szerződést május 2án a kht. ügyvezető igazgatója aláírja, és még a másik fél aláírása előtt, május 4én 25 millió forint átutalása megtörtént. 4. A szerződés arról sem rendelkezik, hogy mi f og történni abban az esetben, ha elmarad a szerződésben meg nem nevezett időpontú életmódnap.