Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 7 (170. szám) - Bejelentés képviselő frakcióból történő kilépéséről - A sportról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. GÉMESI GYÖRGY, az MDF képviselőcsoportja részéről:
5885 nekünk mindenf éleképpen nagyon jó lehetőség a megméretésre és nagyon jó lehetőség az országkép pozitív alakítására, a nemzeti identitástudat erősítésére és sorolhatnám tovább. Tehát ezzel az örömmel és a sikerből táplálkozó örömmel láttam neki én magam is a törvényterve zet tanulmányozásának és veszek részt ebben a munkában, és bízom abban, hogy képviselőtársaim is valóban a jobbító szándéknak megfelelően segítik majd kritikai észrevételeikkel, módosító javaslataikkal ennek a törvénynek a megszületését. Az előzményekről m ár szóltunk, többen is szóltak az egyeztetések tekintetében. Azért hadd igazítsam ki a hatpárti egyeztetéssel kapcsolatos kérdéskört, hogy amikor az ember először kapja meg, akkor valóban előző nap kapja meg a törvénytervezetet, de a módosítások nem érinte nek annyi paragrafust, hogy aztán azt ne lehessen átfutni akár egy vagy két nap alatt. Úgyhogy azért sántít egy kicsit az az érv, hogy mindig rögtön előtte kaptuk meg a törvénytervezetet, hogy vitatkozzunk róla. Holnap is reggel 9kor egy hatpárti egyeztet és lesz; remélem, képviselőtársaim ott lesznek, és tudunk majd arról vitatkozni, hogy a módosítókkal hogyan tudjuk segíteni a törvény megszületését. A régi törvényt én nem kritizálom. Azt mondom, hogy kinőtte a kereteket, és mindenféleképpen szükséges az ú j szabályozás, ami meggyőződésem, hogy előrébb viszi a sport területén a helyzetünket. Néhány alapdolgot szeretnék megemlíteni. Az egyik a szemlélet kérdése, amit a legfontosabbnak tartok ennek a törvénynek a kapcsán, hiszen 1990 óta átalakult körülöttünk a világ. A gazdaság újjászerveződése, a vállalkozások, a közép- és kisvállalkozások erőteljesebb megjelenése, akár a multinacionális cégek erőteljesebb megjelenése az országban, a