Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP):
5481 Szólnom kell még a hivatásos önkormányzati tűzoltóságokról, hiszen a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok melle tt az úgynevezett önkéntes tűzoltóegyesületek és a köztestületi formában működő tűzoltóságok is komoly szerepet játszanak tűzvédelmünkben, ugyanakkor a részükre biztosítandó állami támogatások összege évek óta stagnál. Talán nem kell külön magyarázatot fű zni ahhoz, hogy mily fontos lenne a nagyobb támogatás ezen szervezetek részére. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindent egybevetve, azt kell mondanom a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok részére megállapított állami támogatások volumenét vizsgálva, hogy a 199 799. évi támogatások összege és növekedési üteme megfelelt a törvényi előírásoknak, míg a 200020012002. évi költségvetési keretek messze elmaradnak és elmaradtak az elvárásoktól és az inflációs rátától. 1997ben még 23,7, 1998ban is 32,3 százalékos vol t a növekedési ütem, ez ebben az évben már csak 7,5 százalék, a jövő évi prognosztizáció szerint pedig 7,2 százalék lesz. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha ez a trend folytatódik, úgy véljük, a tűzoltók ismét a társadalom, de legalábbis a költségvetés mostohag yerekeivé válnak. A Szabad Demokraták Szövetségének módosító indítványai arra irányulnak, hogy ezt a helyzetet elkerüljük. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra jelentkezett TuriKovács Bél a úr, a Független Kisgazdapárt képviselője. Megadom a szót. DR. TURIKOVÁCS BÉLA (FKGP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A rendőrség hivatásos állományának megalázó bérhelyzetéről már tegnap is szóltam, ma is szólok, és ha az ülésrend lehetővé tenné, aká r holnap is