Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
5482 szólnék - ez nem teljesen kizárt legközelebb. Úgy gondoltam, inkább szombaton mondom el, mint vasárnap, hogy feltétlenül szükség lenne arra, hogy ne csak beszéljünk arról, hogy itt meg kellene fordítani bizonyos trendeket, vagy a javuló trendek et tovább kellene valamilyen módon erősíteni, hanem meg kellene teremteni ennek az alapját is, ami bérezés hiányában meggyőződésem szerint nem lehetséges. Tegnap a miniszterelnök úr mondott néhány biztató szót ezzel kapcsolatban, kivételesen azonban azt ke ll mondanom, hogy engem ennél is jobban megnyugtatna, ha a Belügyminisztérium büdzséjében jelennének meg azok a számok, amelyek a bérfejlesztést lehetővé tennék. Szilárd meggyőződésem - és azt hiszem, ebben mindkét oldal egyetért , hogy lehetetlen továbbr a is csak erkölcsi alapokon hivatkozni arra, hogy fokozott teljesítményt várunk bizonyos szervezetektől - így a rendőrségtől , ha olyan megalázóan alacsony fizetések vannak, olyan megalázóan alacsony jövedelmek vannak; és nemcsak a kezdő rendőröknél, hane m azoknál a rendőröknél is, akik a rendőri állomány zömét teszik ki - őrmester, törzsőrmester , akik az egyik legfontosabb feladatot látják el, közvetlenül a lakossággal tartanak kapcsolatot. Meggyőződésem, itt valamilyen áttörésre, változtatásra szükség van. Úgy gondolom, erre a kormány nyilván nyitott, de valamilyen oknál fogva ez minden évben odázódik, egyre távolabbra kerül. Azt remélem, hogy ezen még mindig nem késő változtatni, és a kormány nyitottsága (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az id őkeret leteltét.) forintokban is meg fog nyilvánulni a rendőrség felé. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :