Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ):
5477 ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzász ólásra megadom a szót Lotz Károly úrnak, az SZDSZ képviselőjének. DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bánki Erik Képviselő Úr! Ön hivatkozott az EBRDre, a londoni újjáépítési banknak a táblázataira, illetve eredményeire. Mint az Európa Ta nács e bankot ellenőrző raportőreinek, jelentéstevőinek kiküldötte, tavaly sokat időt töltöttem ebben a bankban. Sajnos az, amire ön hivatkozik, nem tudom, mire hivatkozik, de én be tudom mutatni a táblázatot, mert nálam van, nincs itt a jelentés, odaát va n a Fehér házban, ez nem ezt mutatja, ami a szervezett bűnözést és főleg a megvesztegethetőséget illeti. Ebben őszintének kell lenni. Ön azt mondta, hogy Magyarország a legjobb ebben, sajnos Magyarországot az úgynevezett közepesen megvesztegethető országok kategóriájába sorolják, 34 százaléka a magyar vállalatoknak úgy nyilatkozott, hogy csak valamilyen formájú megvesztegetés árán tud üzlethez jutni, és erre fordítják a bevételüknek körülbelül a 3,5 százalékát. Ezek elsősorban a kis- és közepes vállalatokra vonatkoznak. Azóta is egyfolytában figyelmeztetnek bennünket, nemcsak ez a bank, hanem mások is, hogy vigyázzunk, mert ennek veszélyes következményei lehetnek, és az olajügyek óta pedig eléggé a nemzetközi közvélemény figyelmének a középpontjában áll Magy arország. Tehát jó lenne, ha úgy lenne, ahogy ezt ön állította, de, még egyszer mondom, el tudom mondani, és be tudom mutatni önnek ezt a bizonyos jelentést, nem pontosan erről van szó, és ez valóban nemcsak önöknek, hanem mindannyiunknak, tehát kormánypár tnak és ellenzéknek egyaránt érdeke, hogy ezek a számok lehetőleg ne riasszák el a külföldi befektetőket,