Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz):
5407 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kovács László frakcióvezető úr megpróbálta a lehetetlent: azt is Orbán Viktor miniszterelnök antidemokratikus mivoltának tudta be, hogy a parlamentben tegnap mintegy tizenöt pontban, hosszan válaszolt az ellenzék költségvetési vitában tett kritikáira. Azt hiszem, ez teljesen komolytalan, és ezt szerencsés is lenne abbahagyni. Úgy gondolom, tegnap ez után a hozzászólás után egy tisztességes vita bontakozott ki, Kovács elnök úrnak több képviselőtársa hozzászólt ehhez a vitához. Ha Kovács László frakcióvezető úr is itt lett volna, akkor ezt ő is megtehette volna. Ezt a vitát egyébként mindenki láthatta a tévében is, aki akarta. A frakcióvezető úr figyelmét felhívn ám azért az eddigi költségvetési vita egykét érdekes fordulatára. Az MSZP képviselői több helyen lelkesen védték például a multinacionális gyógyszergyártó cégek érdekeit a lakossággal szemben. Kovács frakcióvezető úr azt mondta, hogy a társadalom érdekeit szeretnék elsősorban védeni. Ez a vitában nem mindig derült ki. Hasonló volt a helyzet a gázáremelés kapcsán is. Ha ezeket a gondolatokat összerakjuk egy csokorba, akkor teljesen egyértelmű, hogy az a fajta gazdaságpolitika, amit az MSZP megfogalmaz, egyé rtelműen magasabb inflációt generál, és ez a legnagyobb veszély. Az a fajta gazdaságpolitika, ami mellett az MSZP lándzsát tör, magasabb inflációt generál. Ez óriási veszély. Kovács László frakcióvezető úrnak ajánlom, hogy a KSH számait is nézze meg, és ez zel kapcsolatosan tekintse át, hogy milyen a lakossági reálbér színvonalának emelkedése 1999ben és 2000ben, mert egyik évben sem mondott pontos adatot. A következő évvel kapcsolatban is elég érdekes az, hogy amikor egyes nem kormánypárti gazdaságelemzők azt mondják, hogy egy választási költségvetés készül és túlzott bérkiáramlás