Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - MAYER BERTALAN (MSZP):
5342 viszonyítani. Ebből viszont az látszik világosan, és az a tény derül ki, hogy reálértéken is kevesebb jut az oktatásra; akár az előképzést, akár az alapképzést, akár a középfokú képzést nézzük. Kevesebb jut a társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokra - azon belül is becsapja a nyugdíjasokat , keveseb b jut a gyermekek után járó juttatásokra, amelynek elosztása társadalmilag akkor is igazságtalan, ha a papagájkórus egész nap ennek ellenkezőjét szajkózza. Kevesebb jut a kórházakra, kevesebb a közúti közlekedésre, kevesebb a rend- és közbiztonságra. Vagyi s mindarra, ami ma és még jó ideig a legfájóbb pontja ennek az országnak és a benne élő embereknek. Tisztelt Ház! A kormány sikerpropagandája meghamisítja a tényeket, s ezáltal becsapja az embereket. Győzelmi jelentéseivel ellentétben létszámleépítési köt elezettségeket ró az önkormányzatokra. A pedagógusok béremelésére a normatíva emelésén keresztül adott összeg az Állami Számvevőszék számításai szerint sem fedezi a tanárok fizetésemelését, 2001ben mintegy 4 milliárd, 2002ben pedig 20 milliárd forint hiá nyzik. Ma már a legfelsőbb bírósági ítélet sem bírja rá a kormányt arra, hogy az önkormányzati tűzoltóság elmaradt és jövőbeni ügyeleti és készenléti díjait is kifizesse, hisz rá a törvény nem kötelező. Van viszont pénz a bürokráciára. A minisztériumok iga zgatási kiadásai jelentősen emelkednek. Elvégre karcsú, önmérséklő államot ígértek. Változatlan létszám mellett is jelentősen, mintegy 30 százalékkal nő az FVM kiadása, már ami az igazgatási kiadást jelenti, a Környezetvédelmi Minisztérium kiadása. A sokat kapók közül is kiemelkedik a Honvédelmi Minisztérium 34 százalékkal, a Phareiroda 31 százalékkal, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Információs Hivatal. Tisztelt Ház! Elszomorító, és az MSZP és az Agrárszövetség részére elfogadhatatlan, hogy ezze l szöges ellentétben a