Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 21 (168. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - MAYER BERTALAN (MSZP):
5343 társadalom legelesettebbjei még a nominálértéknél is kevesebbet kapnak. Kevesebbet kap a Magyar Vöröskereszt, a rákbetegek országos szervezete, az AIDSprogram, a sürgősségi betegellátás, kevesebbet a mentés, az onkológiai tevékenysé g. Kevesebb jut a mozgáskorlátozottaknak, szenvedélybetegeknek, az egészségügyi intézmények felújítására. Igaz, több jut viszont az állami vezetők egészségügyi ellátásának fedezetére. Az viszont nem derül ki az anyagból, hogy ez a szinkronba hozás miatt tö rténike, avagy fiatal koruk ellenére rohamosan öregszenek. Tisztelt Ház! Hozzászólásomat szerettem volna hét közben elmondani, azért vártam vele péntekig (Közbeszólások: Szombat van!) , mert figyelemmel szerettem volna kísérni, hogy végre - vagy szombatig - adódike olyan alkalom, amikor a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter avagy valamelyik képviselője kíváncsi arra, hogy mi történik a Házon belül a költségvetés tárgyalásánál (Keller László: Nem érdekli!) - értem, képviselő úr , de úgy látom, a szombat sem alkalmas időpont arra, hogy a vidék és a földművelés iránt oly elkötelezett minisztériumnak akár a minisztere, akár a politikai államtitkára megjelenjen a parlamentben. Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt és az AgrárszövetségNemzeti Agrárp árt egy költségvetésben megjelenő vidéket, a vidéken élő embereket érintő kérdésben nem azt tartja fontosnak, hogy ki a javaslattevő, hanem abból a megfontolásból indul ki, amikor támogatja avagy elveti, hogy az jóe a vidéken élő embereknek, beleértve a f öldművelőket, beleértve a tanárokat, orvosokat, lelkészeket és mindazokat, akik a magyar vidéken élnek. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 2000. évi költségvetése 259,4 milliárd forint, amely 2001ben 309,8 - tehát 19,4 százalékkal nő , 20 02ben pedig 319 milliárd