Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ERKEL TIBOR (MIÉP):
5177 jegyében 2002től növekedne a munkaügyi és munkabiztonsági felügyelői létszám. Magyarországon a domi náns szakszervezetek köztudottan érzéketlenek a privatizált cégekben méltatlan körülmények között dolgozók sorsa iránt. Az ilyen vállalatoknál kezdeményezett szakszervezeti akciók aránya messze elmarad az ilyen cégekben foglalkoztatottak arányától. Valódi érdekvédelem hiányában szükséges lenne erősíteni a munkaügyi ellenőrzést, és nem szabadna játszani a létszámcsökkentés gondolatával sem. Felháborító, tisztelt képviselőtársaim, hogy a terhességmegszakítások 1 milliárd forintnyi költségvetési támogatása any a, gyermek- és csecsemővédelem költségvetési címen szerepel. (17.30) A költségvetési címből sem az anya nem igaz, hiszen az abortum hordozója éppen az anyai feladatok elől menekül, és sem csecsemőnek, sem gyermeknek nem nevezhető az abortum. Semmi sem, eg yetlen szó sem fedi a valóságot a költségvetési cím elnevezésében. Legalább képmutató ne legyen az Országgyűlés azáltal, hogy az életek kioltásának költségeit szociális támogatásnak tünteti fel! Korábban az életek kioltásán fáradozók díjazását az Igazságüg yi Minisztérium fejezete tartalmazta, javasolnám a jövőben is ott szerepeltetni ezt a kiadást. Elgondolkoztató, hogy míg 2030 millió forintokon fog vitatkozni a tisztelt Ház, például azért, hogy ennyivel növekedjen az állami gondoskodásból kikerülő fiatal ok százmillió forintos csekélyke támogatása, vagy hogy reálértéken kisebb legyen az üdülés szociális támogatásának csökkenése, akkor hirtelen szembesülünk egy kétszázszor ekkora