Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HOMA JÁNOS (Fidesz):
5144 Orbánkormány határozottan meghirdette a magyar állam ezeréves létének méltó megünneplését. Még olyan képviselőtársam is akadt, aki azt javasolta, hogy a mezőőri szol gálat megerősítésére fordítsuk a millenniumra szánt forintokat. Mindannyian jól tudjuk, ezek nem csereszabatos dolgok, még ha fontos is a megtermett szőlő biztonsága. Tanuljunk az egyszerű szőlősgazdától, aki mindig tartott a szekrényben ünneplő ruhát, bár milyen nagy volt a szegénység. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a magyar millennium kormánybiztosa, Nemeskürty István tanár úr 1999. január 4én felhívással fordult a települési önkormányzatokhoz, intézményekhez, polgári és egyházi közösségekhez, 3500 jelentk ezés érkezett a hivatalához. A jelentkezések nagy száma, a bennük feltüntetett programok sokasága bizonyítja, hogy a magyar államiság megünneplése olyan nemzeti ügy, mely mozgósítja az ország lakóit és a határon túli magyarságot is. (15.50) Ekkor fogalmazt ák meg a millennium szervezői a legfőbb tennivalókat, így például azt, hogy 2000ben és 2001ben lehetőleg minden településen tartsanak millenniumi emléknapot, mely alkalommal az önkormányzat átveszi a Magyar Köztársaság kormánya által adományozott millenn iumi emlékzászlót. De az is cél volt, hogy a helybéli szervezők önkéntes vállalására alapozva minél több településen állítsanak maradandó emléket, jelentessenek meg helytörténeti kiadványokat. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A mai napig 2030 településen vették át a millenniumi zászlót. A hagyományőrzés fontos gesztusa volt, hogy megjelent az Ezer esztendő című kétkötetes