Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HOMA JÁNOS (Fidesz):
5145 millenniumi olvasó- és énekeskönyv, melyet minden elsőosztályos ajándékba vihetett haza. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázati felhívásokkal szólította meg az országot. Pályázatai közül említést érdemel az épített örökség megóvása, felújítása, a kastélyprogram, a történelmi kertek, parkok, temetők, síremlékek, műemlékeket tartalmazó történelmi emlékhelyek megóvása elnevezésű pályá zat, amelynek jóvoltából megannyi műemlék szépült meg eddig is. Tisztelt Képviselőtársaim! A polgári kormány költségvetésének kiemelt céljai között a család- és lakástámogatás, a gazdaságfejlesztés, a Széchenyiterv, a minimálbéremelés szerepel az első he lyen, ugyanakkor a millenniumra is biztosítja a megfelelő összeget. Ennek keretében folytatódik és befejeződik a Szent György tér felújítása, a Szent István Bazilika, valamint a királyi városok rekonstrukciója. Ezeréves államiságunk megünneplésének jövő év i előirányzata 1 milliárd forint. Ez tartalmazza a kiemelt rendezvények előkészítésének, megvalósításának a forrásait, a pályázható támogatásokat, továbbá a program keretében megvalósuló műemlékvédelmi projektek és az újonnan létrejövő művészeti alkotások fedezetét. E témakörben érdemes még megemlíteni a Millenniumi Vallási Alap egyszeri 2 milliárdos támogatását. Az alap a nemzet történelmében jelentős szerepet játszó vallásokhoz kapcsolódó emlékek megőrzéséhez, felújításához, bemutatásához és új értékek lé trehozásához nyújt segítséget. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy emelkedő nemzet nem élhet meg az ünnep fényűzése nélkül. Úgy érzem, hogy a FideszMagyar Polgári Párt, az MDF és a Kisgazdapárt által alkotott kormány a költségvetés kiemelt céljai mellett nagyo n is helyesen foglalkozik a millennium ügyével. Mert kötelességünk