Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 20 (167. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HOMA JÁNOS (Fidesz):
5143 lehet, jelentős összegben megnövekedett. Ezt mindenképpen pozitívan értékeltük, illetve azt, hogy a vámmodernizációs feladatokra egy külön soron találtam még 265 millió forintot, ez nyilván összefügg az európai uniós csat lakozás előkészítésével. Talán ha ez jól fog működni, jó helyre kerül ez a 265 millió forint, remélhetőleg közvetett hasznot is hozhat a költségvetésnek azzal, hogy a gazdálkodóknak kevesebb gondjuk, bajuk lesz a vámeljárásokkal, ily módon kevesebb költség be kerül ez nekik, ami talán még egy kicsit antiinflációs hatású is lehet. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Homa János képviselő úrnak, Fidesz; őt követi Bodzás Ferenc. HOMA JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy emelkedő nemzet - hogy Németh László szavaival éljek - nem élhet meg az ünnep fényűzése nélkül. Márpedig most adott a pillanat az ünneplésre: az állam alapításának és a keresztség felvéte lének ezredik évéhez értünk mi, magyarok. A magyar millennium alkalmából most együtt ünnepelünk, és együtt idézzük fel azok emlékét, akik ezer évvel ezelőtt fogcsikorgatva lettek az új hit követői, vagy egyáltalán nem tudtak szakítani pogány hitvilágukkal. Most együtt ünnepelünk, és együtt idézzük fel azok emlékét, akik kormányoztak, és akik lázadtak, akik jövőt építettek, és akik a múltat igyekeztek foggalkörömmel megmenteni. Együtt ünnepelünk, pedig két évvel ezelőtt a költségvetés vitája során sokan fan yalogtak, amikor az előző kormány által elszabotált honfoglalási millecentenárium után az