Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
4870 biztosítási rendszerből társadalmi csoportok kiessenek, mert erre nagyon kell törekedni , azt is kell látni, hogy a bevételek a csökkenő járulékok mellett nem biztosítják az egészségügy működéséhez szükséges fedezetet. Ezt világosan kell látni. Akárhogy számoljuk, ez Magyarországon tétel, és éppen ezért kellene sokkal inkább fölgyorsítani a kiegészítő biztosítóknak a szerepét, sokk al inkább meg kellene teremteni az ő működésükhöz a feltételeket, mert látni kell, hogy csak a járulékbevételekből hosszú távon nem lehet fenntartani az egészségügyi ellátórendszert. Fenn kell tartani az kötelező egészségbiztosítást, a működéshez pedig a t öbbletbevételeket a kiegészítő biztosítókon keresztül meg kell teremteni. Ami a kapacitásképletet illeti: itt volt a lehetőség. A költségvetéshez be lehetett csatolni azokat a törvényeket, amelyek megalapozzák a költségvetést. Most ha úgy ítélik meg kormán ypárti képviselők, hogy nem kell az a sokat elátkozott kapacitástörvény, akkor már lehetett volna intézkedni eddig is, de most meg különösen, hogy akkor töröljék a hatályos törvények sorából. De erre most ismét nem került sor. Módosítják ugyan a törvényt, egy határidőmódosítás van, de úgy tűnik, hogy fenn akarják tartani a rendszert. Lassan most már el kellene ismerni azt, hogy bizony 1996ban nem túl sok lehetősége volt az adott körülmények között az akkori Országgyűlésnek arra, hogy valamilyen objektív s zabályrendszert kidolgozzon arra, hogy a kapacitásokat valamilyen módon egy optimális irányba megpróbálja terelni. Még egy gondolattal szeretnék visszatérni a hatpárti egyeztetések szükségességére. A kétperces vitákban egyértelműen kifejtettük azt, hogy mi szükségesnek tartjuk. Nem is lehet másképp. És nem is csak a politikusoknak kellene megegyezni a legfontosabb kérdésekben, hanem meggyőződésem, hogy meg kellene egyezni a pártok