Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
4777 Mindaz, ami ma történik, az ezen rendszeren belüli normális működés irányába mutat. Ez a rendszer nem parttalan, ennek a rendszerne k a társadalom egészének az érdekeit kell szolgálni, de a mi frakciónk semmilyen olyan változtatást nem enged ezen a rendszeren, amely minden magyar állampolgárnak az egészségügyhöz való hozzájárulását ne biztosítaná. Én azt gondolom, hogy ebben ellenzékne k és kormánypártnak - ha ezt komolyan gondoljuk - támogatni kellene egymást. A többbiztosítós modellt is be lehet fogadni egyfajta versenyhelyzetben. Én sajnálom, hogy az elmúlt két évben ezen a téren nem történt előbbre lépés, de ennek is csak úgy lehet megtörténnie, hogy az általános hozzáférhetőséget nem érinti, és csak úgy lehet megtörténnie, hogy a beteg esélyei a gyógyulásra ne függjenek a saját anyagi helyzetétől. Nem lehet az, hogy gazdag biztosító: gyógyulás, szegény biztosító: hátha elmúlik a bet egsége. Ez a verzió nem működhet. Nem is ismerek ilyen terveket, amelyek erre az irányba akarnának érdemben előremenni. De azért nem árt, ha ezeket leszögezzük. Sajnálom, hogy néhány dolog hiányzik ebből az anyagból. Hiányzik a rendelkezések között példá ul a kórháziágyleépítésre vonatkozó értelmetlen képletnek a hatályon kívül helyezése. Tehát én azt remélem, hogy egy markánsabb egészségpolitika ki fogja tölteni az itt rögzített kereteket, és ebben az esetben, néhány kórház konkrét példáján keresztül mer em állítani, az egészségügy ebben a kétéves periódusban működőképes marad, sőt megteremti egy tényleges felemelkedés lehetőségét. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, kép viselő úr. Kétperces időkeretben kért hozzászólási lehetőséget Béki Gabriella képviselő asszony, a