Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz):
4696 persze azokat a sajtónyilatkozatokat, amelyek ezzel ellentétesen szóltak. Azt gondolom, hogy amúgy egyébként az egészségügyi dolgozók maguk is azt hitték, hiszen azt mondták, hogy ez az ő reálkeresetük növelésére fog szo lgálni, de azt senki sem mondta meg nekik, hogy ez csak egyszer. Most akkor, ha ez az egyszeri bérjuttatás nem számít bele az ő jövő évi béralapjukba, akkor számoljuk ki, hogy anélkül ez a 20 százalékra mondott béremelés tulajdonképpen mekkora béremelést f og jelenteni az egészségügyi dolgozóknak. Gondolom, kezdjük újra a számolást! Ami pedig Horváth Zsolt államtitkár urat illeti, azt gondolom, hogy semmi olyat nem mondtam tegnap este, amit államtitkár úr most fölidézett. Ezzel szemben az elmúlt esti vitában is elmondtam, hogy miközben a gazdaság teljesítőképessége ezt lehetővé tenné, az önök által megfogalmazott koncepció szerint egy válságban lévő ágazat esetében az állam folyamatosan visszavonul az ágazat finanszírozásából. Nem történt más, mint megismétel tem ezt az állításomat, amelyet alátámaszt a Pénzügyminisztérium segédanyaga. Ami pedig a dologi és a bérkiáramlást illeti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , azt gondolom, erre egy másik kétpercesben visszatérek. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Mánya Kristóf úr, a Fidesz képviselője. DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. A vita eddigi menetéhez most már igazodva, én első sorban az egészségbiztosítás költségvetésének kérdéséről szeretnék beszélni, többékevésbé