Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 19 (166. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz):
4697 olyan összefüggésben, ahogy utóbb Vojnik Mária képviselő asszony tette, tehát bizonyos értelemben a gyógyszertámogatás és a bérfeszültségek kérdését is összekapcsolv a, hiszen a két dolog bizony összefügg. Az egészségbiztosítás költségvetésének tárgyalásakor hosszú évek óta a legnagyobb vitát ez a két kérdéskör váltja ki, egyrészt a bérhelyzet, másrészt a gyógyszertámogatások mértékének és a gyógyszerkassza tarthatóság ának a kérdése, problémája. Az eddig hallottak, úgy látszik, igazolják ezt a hagyományt, igazolják olyan értelemben is, hogy kevés szót váltottunk a két, tehát a gyógyítómegelőző kassza és a gyógyszerkassza összefüggéseiről. Pedig célszerű ezzel elemzőbbe n és kritikusabban foglalkozni, mert egyrészt nem csökkentek az elmúlt években a lakosság gyógyszertérítési díjai, másrészt drámai mértékben nőttek az egészségbiztosítás kiadásai. Míg 1995ben a gyógyító kiadásoknak csak 36 százalékát teszik ki a gyógyszer támogatások, 1997ben már 38, 1998ban pedig 46 százalékát. Erről részben már Frajna Imre államtitkár úr említést tett, de azt gondolom, hogy az igazodási pontok kristálytiszta megjelöléséhez szükség van ezeknek ismételt kimondására. Még érzékletesebbek az arányok, ha a nemzeti össztermékre vetítjük ezen kiadásokat. A társadalombiztosítás úgynevezett konszolidált funkcionális mérlegét tekintve, 1999ben a bruttó nemzeti termék 1,9 százalékát fordítottuk az egészségügy finanszírozására és ebből 1,2 százaléko t gyógyszertámogatásra. Mindebből nyilvánvaló, hogy az egészségbiztosítás számára a legfeszítőbb gondot az egészségügyi kiadások általános és nagymértékű növekedésén belül, ami világjelenség, az ezért leginkább felelőssé tehető gyógyszerkiadások kézben tar tása jelenti. Az előző kormányzati ciklusban a fentiek miatt egyre nagyobb mértékben lépték túl a zárt gyógyszerkasszát, 1995ben még csak 4, de 1998ban már 33 százalékkal. A