Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter:
4526 Országgyűlés az új törvénytervezetet megszavazza - fel tudjuk állítani ezeket az irodákat. A határőrség területe kiemelkedően szerepel a 2001. év költségvetésében is, 4,7 milliárd forinttal kap tö bbet a határőrség a korábbi évinél. Ez annyit jelent, hogy az európai uniós elvárási kereten belül a schengeni határok kiépítéséhez meg tudjuk kezdeni a feladatok végrehajtását, két év alatt ezerezer fővel tudjuk növelni a létszámot, és egy hőkamerás rend szer beépítésével szeretnénk teljesíteni azt az elvárást, amit NyugatEurópa a biztonságos határőrizet terén Magyarország felé igényként bejelentett. Azt gondolom, hogy ez a 4,7 milliárd forint 2001ben elégséges, és nagyon bízom benne, hogy ez a 2002. évb en is lehetőséget fog biztosítani a továbbfejlődésre. Itt a technikai fejlesztés is és a személyi fejlesztés is adott lesz. Ilyen nagy volumenű fejlesztés utoljára a tűzoltóságnál volt, amikor a tűzoltógépjárművek és a tűzoltóvédőruházatok kiadását hajtot tuk végre. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ne feledkezzünk meg az önkormányzati területnél még a címzett és céltámogatásról, arról, hogy a 2001. évre javasolt előirányzat 62,3 milliárd forint, 10 milliárd forinttal több, mint a 2000. évi előirá nyzat. Ez ismét lehetőséget fog nyújtani arra, hogy az önkormányzatok a céltámogatások területén több beruházásba kezdjenek bele, és gyorsabb fejlődést tudjanak maguk előtt. Körülbelül ennyit szerettem volna elmondani. Még egyszer hangsúlyozom, természetes en mind a Belügyminisztérium tárcája, mind a többi tárca még több pénzt is el tudott volna költeni, de a források szűkössége most ennyit tesz lehetővé, s ez is a fejlődés irányába mutat, nem pedig a visszalépés irányába. Köszönöm a figyelmüket. Köszönöm, e lnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)