Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. VERES JÁNOS (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter:
4527 ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Veres János úr, az MSZP képviselője. DR. VERES JÁNOS (MSZP) : Köszönöm szépen. Miniszter úr, nem tudott meggyőzni hozzászólásában arról, hogy okszerű és cé lszerű volte a kormány döntése arról, hogy nem vették át azt a számítógépes programot, amely jelen pillanatban az országban beváltan működik a vállalkozói igazolványok működtetésével, kiadásával kapcsolatban a kamarai rendszerben, és sajnálatos módon erre pluszpénzt költöttek el, valamint láthatóan nem tudják azt a létszámfeltételt biztosítani, amely az eddigi működéshez hasonló feltételekkel tudná ezt a problémát az országban megoldani, illetve szolgáltatást nyújtani. A kormánynak ezt jobban át kellett vo lna gondolnia, és nem szétzúzni egy működő rendszert. Köszönöm. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Pintér Sándor belügyminiszter úr. DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter : Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, mégiscsak jó lenne, ha e ljönne és megtekintené az új okmányirodai rendszert, nagyon szívesen látom. Mert mi a lényege? Az, hogy egyablakos rendszert kívánunk létrehozni. Nem volt lehetséges átvenni a kamarai rendszert azért, mert ugyanannál az ablaknál nem lett volna lehetséges e gyütt kezelni a személyi okmányokat, az úti okmányokat, a közlekedési okmányokat. Az egyablakos rendszer bevezetéséhez új szoftvert kellett kiépíteni - ez az egyik.