Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ):
4473 A Gazdasági Minisztérium kezelésében lévő kis- és középvállalkozásokat támogató célelőirányzat 2000ben 5,3 milliárd forintból gazdálkodott, az egyéb előirányzatokból ezen vállalkozások számára ez évben is elérhető támogatás csaknem 90 milliárd forint. A Szé chenyitervben a kis- és középvállalkozások fejlesztési programja 25 milliárd forinttal szerepel, ehhez jön még a beszállítói program támogatása 18 milliárddal. A nem túlzott mértékben megnövelt támogatás mellé a vállalkozások megkapták a minimálbért, mely nek hatásairól nem szól az előterjesztés, annyit azonban biztosan lehet tudni, hogy a minimálbér emeléséhez kapcsolódó megnövekedett közterheket a vállalkozók fogják viselni, ők fogják befizetni a költségvetésbe. A vállalkozásokat tekintve talán elmondhatj uk, hogy ők is jobban szerették volna azt az egyszeri, nagyarányú adócsökkentést, amit a Fidesz megígért, és talán ezt is elnevezhették volna Széchenyiprogramnak. De említhetném az autópálya építésére szánt milliárdokat 2001ben és 2002ben - 35, illetve 36 milliárdot. Ebben az évben is 57 milliárdot juttat a kormány a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül a Nemzeti Autópálya Rt.hez; persze eddig még nem jöttünk rá, hogy idén ezt hová fogják elkölteni. Ez az összeg körülbelül 60 kilométernyi autópálya megép ítéséhez elegendő pénz, eddig azonban nem sok minden épült. (Vancsik Zoltán: Egy centi sem!) Azt azonban már tudjuk, hogy EUs pénzeket nem tudunk majd felhasználni az M3as építéséhez (Közbekiáltás a Fidesz padsoraiból: Nem is adnak rá!) , mert bizony, a k ormány hibájából nem adnak rá. (Egy hang a Fidesz soraiból: Nem a kormány hibájából!)