Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz):
4456 eltartottankénti támogatás. Itt meg kell jegyeznem, van olyan módosító javaslat az ellenzéki képviselőktől - és ez nem a MIÉP , amely vitatja, hogy a fogantatás az élet része, és támogatják azt, hogy ne já rjon a támogatás. Tisztelt Képviselőtársaim! Jól látható, hogy a Fidesz következetesen halad a választások idején felvállalt céljainak megvalósításában, hiszen összességében mintegy 80 milliárd forint közvetett támogatást hagy a családoknál. Amíg az ellenz éki pártok egyre élesedő belső harcaikat vívják, és a sajtó útján üzenik meg egymásnak véleményüket, esetleges igényeiket, listáikat, addig a tény tény marad: a gyermekeket nevelő családok jobban fognak élni. (Varga Mihály: Úgy van!) Ebből a szempontból te ljesen mindegy, hogy a három tenorból ki fog szólót énekelni, vagy Demszky úr tovább égetie a szabad madarakat (Keller László: A költségvetésről beszélj!) , egyiküknek sem szívügye a gyermek, a család. Csak azzal foglalkoznak, ki fogja egyik vagy másik zen ekart vezetni. Ezzel szemben a Fidesz tetteivel bizonyítja, kivel van. (Borkó Károly: Úgy van!) Az adókedvezmény egy kétgyerekes család esetében a (Közbeszólások az MSZP soraiból.) családi pótlékkal együtt 17 ezer forint fölé megy. (Koncz Ferenc közbeszólá sa.) Gyakran emlegetik: ez a gazdagok támogatása. Nos, ha a kétgyermekes vidéki pedagógusházaspár gazdagnak számít - ezek szerint az önök számára az , akkor mi ezt a támogatást boldogan fel is vállaljuk. Havi 56 ezer forint bruttó jövedelem után az említ ett kedvezmények igénybe vehetők. Még néhány szót az érintettek köréről. A legfrissebb adatok szerint 1 millió 65 ezernél is több azon családok száma, amelyek igénybe tudják venni az 1999től bevezetett kedvezményt. Ez a családok négyötöde, és ezt mé g a 22 ezer 500 forintos minimálbérre számították ki. Jól látható tehát: nem igaz, hogy a támogatás nem jut el a gyermekeket nevelőkhöz. A családok