Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. október 18 (165. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó Állami Számvevőszék jelentése általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz):
4457 támogatásával összefüggő intézkedések azt jelentik, hogy a tervezett inflációt jóval meghaladóan, szándékain k szerint több mint 85 százalékkal nőnek a juttatásokra és a kedvezményekre biztosított összegek. A változások másik része az, hogy átalakul a fogyatékosok támogatása is. Magasabb összegű családi pótlék jön, és a rokkantsági járadék havi 3 ezer forinttal e melkedik. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesznek egyik, ha nem a legfontosabb törekvése - és ezt mindenki tudja is - a családok támogatása. Úgy vélem, sikerült mindenki számára világossá tennem, megtaláltuk annak a módját, hogy a fejlődő nemzetgazdaságunk javaiból nagyobb darabot juttathassunk vissza azoknak, akik annak megteremtéséből kivették a részüket. A támogatási modell másik eszköze az anyasági támogatás. Ennek összege a jövedelemtől és a szolgálati viszonytól függetlenül minden sz ülő nőt megillet, összege a nyugdíjak emelésével azonos mértékben növekszik, ez az egyszeri támogatási összeg a nyugdíjminimum 150 százalékával egyezik meg. A 2000. január 1jével ismételten bevezetett gyermekgondozási díj a biztosítási jogviszonnyal rende lkező szülő keresetarányos jövedelempótló ellátása, amelyet gyermeke kétéves koráig vehet igénybe. (19.40) Ez is emelkedik, hiszen a minimálbér emelésével a gyed felső határa is lényegesen elmozdul, 51 ezer forintról 80 ezer forintra. A biztosítási jogvisz onnyal nem rendelkezők jogosultak a gyesre, ahol a háztartásban 3 éven aluli gyermek vagy 10 éven aluli fogyatékos gyermek él. Mivel a gyermekgondozási segély összege azonos a nyugdíjminimum összegével, így ez is nő, 10,3 százalékkal. Szintén hasonló mérté kben változik a gyermeknevelési támogatás összege is, s ez szintén jövedelemtől és szolgálati viszonytól függetlenül igényelhető.