Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 5 (154. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. CSÚCS LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoportja részéről:
350 - távlatosan - a jelenleginél költségkímélőbb és színvona lasabb feladatellátás érdekében. Mindennek csupán a végeredménye lett volna az, hogy a kezdeti többletráfordítást követően fokozatosan csökken a költségvetés forrásszükséglete, azaz az adóterhek valóban fokozatosan csökkenhetnek. Ezzel szemben a közterhekb ől csupán a járulékterhek egy része csökken látványosan, ellenben az adókról ez nem mondható el. Elmozdulást legfeljebb az szja javasolt módosítása jelent, igen szerény, az érzékelhetőség küszöbét el nem érő mértékben azzal, hogy 20,8ról 20,7 százalékra m ódosul az átlagos adóterhelés. Megjegyezzük, ennek súlyát is leginkább az értékeli fel, hogy az elmúlt két évben az szjaterhek töretlenül emelkedtek. Ez ügyben azért utalnom kell arra a múlt héten elhangzott pénzügyminiszteri nyilatkozatra, miszerint "fol ytatjuk az adóreformot". Az el nem kezdett reformot elég nehéz folytatni, ha csak a kétéves adó- és járulékcsomag előterjesztését nem tekintjük annak. Mi az adóreformon mást értünk. Mindezek mérlegelésével vizsgáljuk meg, hogy a kiszámíthatóság jegyében - ami egyébként kötetnyi paragrafus megváltoztatását jelenti újólag - mit is akar stabilizálni a pénzügyi kormányzat. Kimondjuk: azt az adórendszert, amely évente alig követhető mélységben változik, és ezzel együtt szinten tartja azt az adóprést, amely megha tározó pontokon - mint például az áfa, a jövedéki adó, a fogyasztási adó, és még sorolhatnám tovább - még nemzetközi kitekintésben sem igen védhető. Az előterjesztő előszeretettel választ olyan viszonyítási alapot az adóterhek bemutatására, ami a fizetésre kötelezettek számára érdektelen, vagy az égadta világon semmit sem jelent. Megállapítja például azt, hogy "az államháztartás főbb adó- és adó jellegű bevételeinek GDPhez viszonyított aránya az elmúlt években folyamatosan csökkent. Ez a tendencia érvényes ül a