Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 4 (153. szám) - Az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - POTÁPI ÁRPÁD, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója:
249 Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatot néhány kritikai megjegyzés is érte. A kormánypárti oldalon észrevételeztük, hogy a normaszöveg nem eléggé világos a tekin tetben, hogy a szolgáltatónak vane lehetősége kárigényének jelzésére az ellátottal szemben. Noha az esetek döntő többségében nyilván a betegek kárigénye merül fel a szolgáltatóval szemben, ellenkező irányú kezdeményezést sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem lehet kizárni a mediációs eljárás során. (22.10) Ellenzéki képviselők az esetleges büntetőjogi eljárás és a közvetítői eljárás viszonyát látták tisztázatlannak, annak részletező szabályozását igényelve. Mindkét részről igen fontosnak tartottuk, hogy é rvényt lehessen szerezni az eljárásban részt vevő felek és maguk a közvetítők titoktartási kötelezettségének. A javaslat tehát ezen pontokon feltehetően módosításokra szorul. Mindent összevetve: a törvény elfogadásával jelentős lépést teszünk az egészségüg y szereplői közötti bizalom, együttműködés erősítésének irányába. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi bizottság véleményét Potápi Árpád képviselő úr ismerteti. Öné a szó, képviselő úr. POTÁPI ÁRPÁD , az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizottsá gunk, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság 2000. augusztus 30i ülésén tárgyalta az előttünk lévő, az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló